A kerítésen mászott be az ebédjéért
Beküldte szerk -
A bűncselekmény másnapján már vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek a veszprémi kapitányság vizsgálati osztálya két helybeli hajléktalan garázdaságának ügyét. Múlt csütörtökön dél körül a város hajléktalanszállójánál történt bűncselekmény előzménye az egyik gyanúsítottnak a szálló belső szabályainak megszegése miatti - korábbi - kitiltása volt. A déltájban a szálló bejáratánál megjelenő K. Csabát nem csak ezért, hanem látható ittassága miatt sem engedte be a biztonsági őr. Tovább >>>
A tiltást a férfi csak látszólag vette tudomásul, ugyanis a biztonsági őrnek néhány perccel később az egyik szociális munkás szólt, hogy a K. bent van, és ebédel - tájékoztat a megyei kapitányság sajtószolgálata. Mint kiderült, a férfi a kerítésen át mászott be, hogy hozzájusson ebédjéhez. A szálló biztonsági embere annak rendje és módja szerint felszólította a jogtalanul bent tartózkodó illetőt, hogy az ebédjével menjen át a külsősöknek fenntartott helyiségbe. Az intézkedést zokon véve K. az őrre támadt. Dulakodás közben segítsége is akadt egy másik hajléktalan, O. Csaba személyében, aki hátulról lefogta a szálló munkatársát, aki így már nem tudta kivédeni az arcába sújtó K. ökölcsapását és rúgását. A verekedésnek végül a K.-t sikeresen lefogó egyik szociális gondozó segítségével sikerült véget vetni.
A kiérkező rendőrök nemcsak előállították, de őrizetbe is vették a két férfit, akik a kapitánysági kihallgatásukon a garázdaság mellett a könnyű testi sértés vétségét is elismerték. A bíróság elé állított két férfi egyébként nem volt ismeretlen a hatóság előtt: mindketten többször is láttak már rendőrségi fogdát - belülről.