"A régi tárgyakhoz - tehát a hagyományokhoz - nagyon erősen kötődöm. Szeretem a múltat, mert megértem. A régi tárgyat nem fetisizálom, a titka izgat, ami őt létrehozta, az életérzés, a mögötte rejlő szándék, ami nekem mindig mesél, és segít megérteni a jelent, s talán látni a jövőt."

Index: - Mi a restaurálás munkamenete?

Felhősi István: - A restaurátor a felületről mindenképpen eltávolítja a kezelés címén ráfestett javításokat és szennyeződéseket. Ezt nagy biztonsággal lehet megtenni, ugyanis ezeknek a rétegeknek más a kötőanyaguk, más a fénytörésük. Hogy hány réteget kell lekaparni az eredetiig, az függ attól, hogy milyen gazdag a környék, és hány küldetéstudatú ember járt arrafele. A vidéki, rejtettebb helyeken szerencsésebb a helyzet, ott általában csak néhány réteg meszelést kell eltávolítani. Ha kiemelt, központi helyen dolgozunk, ahol mindig akadt valaki, aki emlékművet akart magának állítani a templomon belül, vagy a közvélemény előtt - az adakozok, tehát vagyok szellemében –, akkor sajnos rosszabb a helyzet. Természetesen ott is vissza lehet állítani az eredetit, mert ebben az esetben több leírás található, rajzok, sőt a kilencszázas évektől fotók is fellelhetők.

A restaurátor feladata az eredetiség megtartása. A festéknél a pigment és a kötőanyag a meghatározó. Mi csak eredeti pigmenteket alkalmazunk - a ferencesek szentélyében pozzuoli zöld földet használtak - ami pozzuoli-ból származó pigmentekkel van kiegészítve -, a barna sienai égetett, az umbra Umbriából való. Három-négy híres festékforgalmazó két-háromszáz éve foglakozik ezekkel az anyagokkal, tőlük kell megrendelni. 1720-ban nem volt festékbolt, a mesterek úgy hozták magukkal ezeket, nekünk pedig ugyanazt a pigmentet kell használnunk. A régiek a freskók készítésénél a festékanyagot vízben oldották, és a nedves vakolatra vitték fel - ilyenkor kálciumkarbonát jön elő és köti meg a pigmentet. Ez a freskófestés tudománya. Ha ismerem a festő pigmentjeit, könnyen rájövök, melyek a többi munkái, ki kinek a követője. Tehát a festék nagyon sokat elárul. Ha látok egy részletet - egy akantusz levelet vagy egy fény-árnyék megoldást -, megérzem, hogy ki volt az a zsivány, aki festette, ki az, akinek köszönnöm kell. Nem a személyi számát tudom, hanem a habitusát, rájövök, hová kell őt helyeznem. Ha én megtalálok egy ilyen részletet, akkor tudom, merre keressem a többi részt, és általában meg is találom. Amikor ezek a szakaszocskák megvannak, akkor jönnek a kollégák, akik átlátják, hogy mindezt hogyan lehet feltárni.

Vannak esetek, amikor nem lépünk tovább, mert az új réteg is hordoz kulturális értéket, és nem feltétlenül jobb az, ami alatta van. De ezt sosem egymaga a restaurátor dönti el, hanem a műemlékvédelmi hatóságok és zsűrik is beleszólnak. Minden részfaladat kivitelezését komoly szakmai vita előzi meg. Ha elkészülünk, és sikerül beilleszteni a mostani élettérbe, akkor működik. Az a jó benne, hogy a fiatalok teszik magukévá. Az idősebbek megszokták, hogy barna, hogy dohos, hogy barlang - mert gyerekkorunkban is olyan volt -, s magával a restaurálással eltűnik egy világ, a gyerekkoruk egy része. Ezt sajnálom, de az az átfestett világ nem volt hiteles. A fiatalok már a lelkületért mennek oda, nem az álmúltba révedező világért.

Index: - Mikor jut idő a festészetre?

FI: - Az évek során kialakult, hogy a falképeket tavasztól őszig festem, mert ez a munka időjárásfüggő, a fagypont közelében nem jól dolgozik az anyag. Télen húzódom a műterembe. Ez évtizedek óta így van. A festészetben a nagy sorozatokat kedvelem. A világhoz való viszonyom miatt festek, ha megértem a nagy összefüggéseket, az elemeket, akkor talán van bennük helyem. Minden korban meg kell kérdezni, mi közöm a fényhez, a távolsághoz, az időhöz? Ezek persze több ezer éves kérdések. Évekig foglalkoztam felhőkkel, majd fákkal, most a vizek vonzanak. Szívesebben festenék belső tereket, de ma már nincsenek olyan épületek, olyan közösségi helyek, amiknek mindig ugyanaz a funkciójuk. Nincs például a tavasznak kultikus tere, nincs szerelmesek kertje, nincs az elmúlásnak helyisége. Ilyen szavakat szoktak mondani, hogy multifunkcionális. Én nem vagyok multifunkcionális. Szükségem lenne a csend, a szerelem, az elmúlás szentélyeire. Ezeket minden kor megépítette, csak a XX. század nem. A fogyasztás templomainak, amik ma épülnek, nem is marad nyomuk a jövőben.