A férfi, aki nem a kiscsajt imádja bennünk, értelmesnek tart, és nem bírja a gyerekeskedést. A hátán visz el az ágyáig, velünk ugrabugrál, amikor sétálunk, de utána ezt egy hétig emlegeti. A címlapos, cicomás, igazi Nőt keresi, mégis nehezen szakad el tőlünk, mert bár tagadja, belül ő is egy nagyra nőtt gyerek.

APACS, a törzsfőnök - a faluban híre van. Általában magányosan kóborol, fehér lovas, tolldísze rendezett. Mindig kihúzza magát, illatos és tudatos. Sznob, akkor is, ha nőkről van szó. Elvárásait mindenki ismeri, mert hangoztatja - ha kell, ha nem -, ennek ellenére választásaival szebbet csinál a Sárából. Azaz női nemhogy nem elegánsak, tartózkodók, lágyak és intelligensek, hanem igazi tenyeres-talpas menyecskék, huncutkodó kislányok vagy bolondok kicsit.

Mert APACS imád hős lenni. Első találkozásunkkor bevásárlószatyorral másztam hazafelé, dúdoltam, hiszen nyalókával a számban nehéz lett volna énekelni. Elment mellettem a fehér lovával, és úgy bámult, hogy meghülyültem tőle. Tudtam, hogy meg fog állni, ha elhagyja a parkoló autókat, és megvár. Azt is tudtam, hogy nekem itt át kéne menni az úton, mert szemben lakom. Mégis mentem, mintha most nyitottam volna ki a szemem, és hinném, hogy ő az anyám, aki majd enni ad. De ez még nem elég, mellé érve kinyitottam a kocsija ajtaját, és megkérdeztem, mit akar.

APACSot így lehet igazán összezavarni - és megfogni egyszerre. Szerencsém volt, hogy abban a pillanatban, amint ezt megtettem, felébredtem a varázslatból, zavaromban rávágtam az ajtót, megfordultam és elindultam haza. Vörös fejjel mentem a járdán, a nyalóka kiesett a számból. APACS mosolyogva elgurult mellettem, mosolygott és rázta a fejét.

Onnantól kezdve követett, egészen addig, amíg egyszer meghívott egy italra. Életemben nem nézett rám így férfi - az apámon kívül. Most először éreztem azt, hogy annyira jó bénázni. APACS pedig a gondoskodásával fogja meg a nőt. Folyamatosan hisztizik, ha táncikálunk puszta jókedvünkben, vagy a kocsi ablakán félig kimászva üvöltözünk a barátnőnknek. Szépen lassan megkezdi átformálásunkat. Sokat kell vele politizálni, kávét kell vinni az ágyába, szépen összehajtogatni a ruháit, színházba menni, mosolyogni és bujkálni a szülei elől. Ez utóbbi a legviccesebb az egészben. APACS ugyanis harmincon és egy komoly, szinte házasságos kapcsolaton túli lény. Innentől kezdve a húszon "éppentúliak" már pedofiliaszámba mennek az öregénél.

Pedig APACS igenis őket szereti. Az ágyban a legjátékosabb az összes közül, ha kell, bunyózik, bújócskázik, csikiz - amit akarunk. Aztán egy varázsütésre lesz gyengéd és figyelmes.
A baj azzal kezdődik, hogy ha nincs velünk, ellenünk van. Hiába a politika, a kávé, a mosoly, az okoskodás - egyszer csak vége. APACS belefárad a folyamatos nevelésbe, és mi is kezdjük észrevenni: feladjuk, akik voltunk. Otthonról is nyomják unokaügyileg, az APACSok munkahelye sem állandó - általában. Ettől ideges lesz, aztán jönnek a krokodilkönnyek. Az imádlakszeretlekdehúzzálel című fejezet, és mi megyünk. Rádöbbenve arra, hogy az APACSoknak rezervátumban lenne a helyük.

Én vigasztalásul belevetettem magam a balatoni bulizós éjszakába, és eldöntöttem, hogy 25 éves lehet a maximum, akivel lepacsizok. FullFütyit (2F) elsőre kiszúrtam magamnak. Szemöldökpiercing, kisszakáll, tüsi, zselézett haj és huncut mosoly. Igazi rossz fiú, ez kellett nekem. Akkor még nem sejtettem, hogy a Marciján lesz sisak.

De ez már egy másik mese...