Élő-e az a népművészet, amit hobbiból űznek, részben azért, hogy a budai Várban járkáló turistáknak vagy a vásárok közönségének eladják? Élő-e az a népi kézművesség, aminek készítményeit egy fővárosból érkező, szakértő zsűri osztályozza? Élő lehet-e egyáltalán egy kiállítássá rendezett gyűjtemény?

Úgy tűnik, ahogyan a táltosok, garabonciások, tudós kocsisok és lidércek - a magyar hiedelemvilág központi alakjai - a mindennapokból a mesékbe száműzettek, a tárgyak is elveszítették mágikus burkukat. Egy-egy, ma népinek nevezett motívum vagy eszköz valamikor fontos funkcióval rendelkezett. Gondoljunk a hímes tojásra, a termékenység elősegítőjére; a gránátalmára, mely a nőiség jelképeként szerepelt a mintákon; a korbácsra, ami nem a falat díszítette, hanem ütése a gonosztól és a betegségektől védett; s ha a megfelelő vénasszony forgatta a csuprot a lábai között - a leányzó kiszemeltjének nevét mormolva közben -, a szerelmesek találkája nagy eséllyel valósult meg.

A világ varázstalanítva lett. A Közművelődési Intézetben rendezett népművészeti kiállítás tárgyai ma egy magamfajtának pusztán szépek. Persze jó sétálni a három teremben és nézegetni a tálakat, takarókat, szőnyegeket, csuhébabákat, csipkéket és mézeskalácsokat, de élőnek semmi esetre sem nevezném ezt a fajta művészetet. A használati tárgyból dísz lett.

A XIV. Országos Népművészeti Kiállítás Veszprém Megyei Tárlata ugyanakkor arról is tanúskodik, hogy errefelé a kézművességet igen magas színvonalon űzik. Az alkotók nevei alatt szereplő népi iparművész kifejezés a minőséget garantálja, hiszen ahhoz, hogy valaki elnyerje ezt a címet, jónéhány A-kategóriába sorolt munkát kell készítenie, azaz meg kell felelnie a zsűri követelményeinek. Mindehhez kellően míves, bonyolult és egyedi megmunkálásra van szükség.

Talán, hogy a kiállítás címét indokolttá tegyék, a teremőrök maguk is kiállítók, akik a helyszínen gyártják a csipkét, mézeskalácsot. Érdemes néhány szót váltani velük a műhelytitkokról - én például már birtokában vagyok a legbiztosabb mézes-receptnek.

Távozáskor egy mézeskalács csizmácskát kaptam. Mentem, nézegettem, megettem. Ezzel a gesztussal tettem élővé a magam számára a népművészetet.

(XIV. Országos Népművészeti Kiállítás Veszprém Megyei Tárlata - látható a Megyei Közművelődési Intézetben; Vár u. 6.)