Az előző hét meglehetősen eseménydús volt a magyar politikai közéletben. Az eseménysor egyik csúcspontja volt a tegnapi nap, amikor lemondott országunk miniszterelnöke, és ezzel egy időben az MSZP kongresszusa kiválasztotta reménybeli utódját, Gyurcsány Ferencet. A közvélemény számára sok kérdés még mindig megválaszolatlan (és néhány évig még biztos az is marad) - a legfontosabb talán az, hogy tudatos manipuláció vagy spontán döntések sorozata vezetett-e el a kialakult helyzethez.

Érdemes néhány mondatban felidézni az eseményeket, melyek végül a tegnapi történésekhez vezettek. Múlt hét közepén Medgyessy Péter nyilatkozott a tervezett "félidős" kormányátalakításról, melyben az SZDSZ által delegált Csillag István gazdasági miniszter is érintett volt - és mellesleg a már korábban lemondott Gyurcsány posztja is "elkelt". A kisebbik kormánypárt elutasította Csillag menesztését, és kinyilvánította, hogy bizalma megrendült a miniszterelnökben. Medgyessy ekkor ultimátumot intézett a kormánypártokhoz, melyben esetleges lemondását is kilátásba helyezte.

Az MSZP kihátrált a miniszterelnök mögül: ahelyett, hogy az SZDSZ-szel kezdett volna egyeztetni, Medgyessy lehetséges utódját kereste. A párt elnöksége villámgyorsan döntött is, miszerint Kiss Péter kancelláriaminiszter lehet az új miniszterelnök. Az MSZP tagsága felzúdult az elnökség módszere ellen, akik az ellenállást tapasztalva fokozatosan próbáltak kihátrálni a kellemetlen helyzetből. A jelöltek száma először ötre nőtt, majd a választmány döntése nyomán kettőre csökkent, végül a tegnapi kongresszus döntött a jelölésről, ahol Gyurcsány Kiss Péterrel szemben a küldöttek háromnegyedének támogatását nyerte el.

Időközben Medgyessy Péter vasárnap adott egy sértődött (és sok szempontból szentimentális) hangvételű interjút a Magyar Televíziónak, majd tegnap az MSZP és az SZDSZ vezetőinek határozott kérése ellenére hivatalosan is lemondott posztjáról a köztársasági elnöknél. A lemondás alternatívája a konstruktív bizalmatlansági indítvány lehetett volna, amelyet ugyan nem kifejezetten erre a szituációra találtak ki a törvényalkotók, de sok elemző szerint gyorsabb átmenetet tett volna lehetővé a kialakult helyzetben.

Az ellenzéki pártok valószínűleg maguk is meglepődtek az események ilyenfajta felgyorsulásán, de nyilatkozataikkal folyamatosan igyekeznek minél nagyobb politikai tőkét kovácsolni a kormányfőváltásból - ehhez leginkább maga Medgyessy adott segítséget számukra kétértelmű kijelentéseivel, kommentárjaival.

A történések értelmezéséhez legalább az európai parlamenti választásokig kell visszanyúlnunk, melynek eredménye (a FIDESZ fölényes győzelme) a választói bizalomvesztést mutatta az MSZP irányába. Ugyanekkor az SZDSZ pozíciói viszonylag megerősödtek addigi támogatottságához képest. Az MSZP tavasz óta érzi a megújulás szükségességét (kényszerűségét), amely elsősorban a pártvezetés megújulását jelenthette volna az októberi tisztújító kongresszus folyamán. Ugyanakkor már a pártelnöki jelölések megmutatták, hogy egy új nemzedék "fenyegeti" a jelenlegi pártelitet. Éppen ezért az elnökségnek érdekében állt, hogy még október előtt demonstrálja hatalmát megerősítve ezzel pozícióit az MSZP-n belül.

Ehhez nyújtott lehetőséget az SZDSZ (szintén demonstratív) akciója, szembeszegülése a kormányfővel, mellyel saját programjának hatékonyabb végrehajtását igyekezett ráerőszakolni az MSZP-re. Medgyessy cserbenhagyása nem az általa vezetett kormány eredményeinek (vagy eredménytelenségének) szólt, azoktól függetlenül következett be - hiszen a kormány és a kormányzó pártok népszerűségvesztése a választók körében nem haladta meg az eddigi kormányok ugyanebben a periódusban mért hasonló mutatóit. Az elnökség reakciója ebben a helyzetben tehát valószínűleg kisebb részben a választóknak, mint inkább a párttagságnak szólt.

Az elnökség pozícióit ugyanakkor inkább gyengítette az események láncolata, Medgyessy ellenállása és a hirtelen jött "demokratikus forradalom" a párttagság körében, mely megakadályozta, hogy az elit saját berkein belül intézze el a kormányfőváltás kérdését. Nagyon valószínű, hogy ezek a történések a jelenlegi elnökség októberi bukását vetítik elő, és a tagságnak a radikális változások iránti igényét jelzik. Amennyiben Gyurcsány, vagy az őt támogató Toller László, Pécs polgármestere lesz majd az MSZP új elnöke, egy lendületesebb, konfrontációkra inkább hajlamos párt kialakulására számíthatunk. Ha a jelenlegi elit valamelyik képviselője kerül hatalomra, az az eddigi kétpólusú, párt-kormány rendszer továbbvitelét jelentené, és nem csökkentené az MSZP belső feszültségeit (ami egyébként szintén lehet konstruktív).

Mindkét verzióban benne van a dinamikus fejlődés és a 2006-os siker lehetősége, mivel a párt már most változik, vagyis az eddigi belterjes és problémakerülő rendszer végképp tarthatatlanná vált. Az elmúlt napok eseményei így (az ellenzék minden fáradozása ellenére) elsősorban az MSZP-re és katartikus átalakulására irányították a közfigyelmet. A szituáció legnagyobb veszélye az, hogy a kormányfő- és kormányváltás folyamata túlzottan elhúzódik, ezáltal a nemzetközi közvélemény (elsősorban is a gazdasági szféra résztvevői) elbizonytalanodik, bizalmát veszti a magyar politikai stabilitásban. A felelősség most leginkább az államfőn és az országgyűlésen van, hiszen a folyamat időtartama rajtuk múlik.

Király Viktor