A Háztörténetek, német sorsok a Duna mentén című nemzetközi, és jelen pillanatban a Laczkó Dezső Múzeumban látható kiállításon tizenkét lakóház és család életét, történetét ismerhetik meg az érdeklődők. A stilizált házak belsejében régi fényképek, emlékeket idéző tárgyak révén a múlt jelenik meg, külsejükön, a 2001 őszén Martin Rosswog német fotóművész megörökítette fényképeken pedig a jelen. Az Index Veszprém hasábjain hetente egy-egy lakóház és család történetét mutatjuk be, remélve, hogy ezzel is hozzájárulhatunk a "határt nem ismerő" együttműködés sikeréhez.

Debreczenyi Jánosné háza
Veszprém, Szikra utca 2.

A 65000 lakosú Veszprém megyeszékhely a Balatontól északra, az osztrák határ és Budapest között fekszik. A Temető-hegy (Friedhofsberg) városrészben a XVIII. századtól kezdve telepedtek le a német földművesek. Ez a városrész egészen a második világháborút követő időkig megőrizte német arculatát.

Itt született Keller Teréz 1929-ben, paraszti családból. Húszéves korában feleségül ment Debreczenyi János ácshoz. A házaspár először az asszony szüleinél lakott, majd Teréz terhessége alatt elkezdték saját házuk építését. A ház először csak egy szobából és egy konyhából állt, csak az 1960-as években engedhették meg maguknak Debreczenyiék, hogy kibővítsék az épületet.

Debreczenyi Jánosné 1982-ben megözvegyült, egyedül él a házban. Építész fia, János 1997-ben renoválta és egy tipikus XIX. századi német parasztház mintájára átépíttette a házat, amit azóta oszlopos tornác övez.

A Schuckert család háza

Harta község (németül Hartau) a Duna mentén fekszik, Budapesttől 98 kilométerre délre. Jellegzetes népművészetéről, elsősorban festett parasztbútorairól híres. Harta ma 4000 lakost számlál, német lakosságának ősei a XVIII. században érkeztek Hessenből, illetve Pfalzból. A később odaköltöző magyarok és szlovákok a német többségű lakosság nyelvéhez és kultúrájához alkalmazkodtak. A második világháború után a német lakosság 20 százalékát kitelepítették, házaikba felvidéki magyar családok költöztek, akik előtte szintén elvesztették otthonukat.

A Petőfi utcában 1982-ig állt az a ház, amelyben özvegy Markó Henrikné lakott. Háza a XIX. századi helyi építészeti stílusnak felelt meg. Nem volt bevezetve sem a villany, sem a víz. Az ilyen épületek – minthogy nehezen lehetett felújítani, korszerűsíteni őket – 1960 után egyre ritkábbá váltak Hartán, inkább lebontották őket, és helyükre újakat építettek. Az új házak építésében szerepet játszott az is, hogy a fiatalok szemében a régi a szegénységgel, a küzdelmes élettel asszociálódott.

Markóné 1981-ben lányaihoz költözött, távoli rokonai, Schuckert Boldizsár és felesége, Mária vették meg tőle a házat. Mint minden fiatal, ők is új és modern házat szerettek volna, ezért lebontották a régit, és helyére kétszintes családi házat építettek.