Gombák, szellem a burokban, vicces sofőr, sósmogyoró, díszes nünüke, csocsó, étkezési zsír, visszapillantó tükör, szívószál... rózsaszín fénycsóvák - képzelt riport a valóságos Syrup partiról.

Szikkadt Tom, a galambok réme, mellékállásban panelházi suttyó, délben ébredt. A hőségtől már képtelen volt tovább aludni, így a napi teendők elkezdése mellett döntött, kockáztatva minden ezzel járó veszélyt. A mellékhatások pedig jöttek, szívdobbanásnyi időt sem hagyva az asszimilálódásra. A feje zúgott, látása ködössé vált, végtagjai pedig minden mozdulatnál félúton torpantak meg, elfelejtve, mi is volt a végcél. Az ízről a szájában nem is beszélve, ami leginkább egy halom döglött díszes nünüke (lat. Meloe decorus) ízére emlékeztette, amik haláluk előtt három napig teremfociztak, zokni- és tornacsukacsere nélkül. Vagy talán épp abba döglöttek bele.

Emlékei még zavarosak voltak, de úgy döntött, ezen ráér később is meditálni.
Lelkiismeretesen leporolta kresztábla gyűjteményét, ciánba áztatott egy adag pattogatott kukoricát, és életrajzi sorrendbe rendezte törpe pankráció videóit. Már a szokásos vérhaskonzervjét melegítette, amikor érezte, hogy a napi rutin lassan visszarázza testét hétköznapi önmagává.

"Nézzük csak, a hajnali buszra emlékszem, amivel hazajöttem" - mélázott magában, de aztán rájött, hogy korábbra kell visszamennie. Visszacsévélte hát emlékeit, és körülbelül az előző este nyolc óránál állt meg. Emlékezett rá, hogy „A vicces sofőr és a hetven halott” című sci-fi film előmunkálatairól ért haza, amikor úgy döntött, hogy ráfér egy kis lazítás. "Még pont leérek Almádiba, a Syrup bulira" – gondolta ekkor, és gyorsan összepakolt pár feltétlen szükséges apróságot, úgymint: fél tucat piros szívószál, egy csomag sósmogyoró, visszapillantó tükör, étkezési zsír, törülköző. Az ellenszenves buszsofőrre élénken emlékezett, aki nem volt hajlandó kétszáznál nagyobb címletű bankjegyet felváltani, és arra is, hogy Almádiban valószínűleg genetikailag módosított bankautomaták vannak rendszeresítve, amik kitűnő álcázási képességgel rendelkezhetnek, mert képtelen volt találni akár egyet is.

Enyhén elveszve kóválygott a város központjában, vallási szektákat és plébekkelő dél-amerikai indiánokat kerülgetve, míg végül a Gombáknak nevezett területre tévedt. Utolsó ittjártakor a terepet még a magukat Fiatal Ittasoknak nevező alvilági banda uralta, akik állandó harcban álltak egy rivális bandával, a Töttyedt Öregekkel. Mára, úgy nézett ki, az utóbbiak győzedelmeskedtek, pöffeszkedve vedelték a fröccsöt, hallgatták a vendéglátós zenét, és furcsa, rituális táncot jártak retiküllel és pereccel.

Szikkadt Tom fejvesztve menekült.

Muslincáktól hemzsegő, alig kivilágított sétányon botladozott, míg végre célhoz ért. A helyszín kisebb volt, mint amire számított: csupán egy közepes színpad, amin elveszni látszott a dj-pult, egy kivetítő, egy pult és számos szék, nyugágy. Az egyelőre üresen ásítozó, táncolásra kijelölt területet két, NB III-as hangulatot árasztó lelátó fogta közre. Láttukra Tom római gladiátorarénákra asszociált, és nem is csodálkozott, hogy még nem táncol senki. Talán mindenki a vészterhes, lefelé mutató hüvelykujjtól retteg.
Sört vásárolt, felhasználta egyik szívószálát, és figyelni kezdte a műsort.

Pipedome és Mesterházy pakolgatta a lemezeket, hol felváltva, hol egymást kiegészítve. Lazább, elszállós hangulatok keveredtek őrültebb, jazzes ütemekkel. Az végeredmény kifejezetten kellemes hatással volt Tom hajszolt idegállapotára, a nap és a hét megpróbáltatásai okozta görcs és stressz lassan kezdett múlni, hogy átadja magát valami jóleső zsibbadásnak. Tom révetegen üldögélt, csak néha állt fel, hogy biztosítsa állandó sörutánpótlását, és a kivetítőt bámulta. Az ügyesen összevágott képek változó ritmusban követték egymást, ahogyan a zene épp megkívánta. A látvány, legyen az shamisenen játszó japán bácsi, szuicid bmx-esek, patak vízén sodródó falevél vagy anime részlet, tökéletes összhangban volt a zenével, Tom úgy érezte, hogy egy monstre videóklippet néz, valamint, hogy itt az ideje a sósmogyorónak. Szervezete ugyanis sóérzékeny volt, és úgy hatott rá, mint másra a lórúgás. Tenyerével, amennyire csak tudta, összepasszírozta a mogyorószemeket, és a zacskóból az utolsó kis sómolekulákat is kirázta. A visszapillantó tükrön szabályos csíkokat rendezett, majd az egyik maradék szívószál segítségével felszippantotta a matériát a szájába. A szívószálba szorult maradékkal játékosan meglövöldözte az őt bámulókat.

Szikkadt Tom, a sör és a sósmogyoró hatása alatt, kezdte magát egyre furábban érezni. Ide-oda sodródott a már egész szép számmal összegyűlt tömegben, míg végül egy csocsóasztalhoz keveredett. Örömmel vetette magát a játékra, és kezdeti ügyetlenkedését azzal próbálta ellensúlyozni, hogy az étkezési zsírral észrevétlenül bekente az ellenfél játékosait irányító rúd markolatát. Jókedvét csak az rontotta le kissé, hogy egy balszerencsés pillanatban lefülelték aljas trükkjét és elkergették.

Az éjszaka további részét Tom csak nehezen tudta felidézni: Keyser & Shuriken musicallel nyitott, majd laza kavargásba fúló zenére, némi bebopra, raggára és mainstreamebb dallamokra is emlékezett - kitudja melyik dj-től -, mintha táncolt is volna, valószínűleg részeg zombira emlékeztető mozdulatokkal, és egy idő után nem azt érezte, hogy a kivetítőn klipet néz, hanem, hogy ő szerepel egyben.

De Szikkadt Tom, bárhogy is kevergette vérhaskonzervjét, ennél többet nem bírt felidézni, csak azt, hogy elsétált a buszpályaudvarra, megváltotta jegyét az első buszra, ledobta magát egy ülésre és törülközőjébe burkolózott.

Daoldin