A RAcKa, a Rajongó Alkesz Kisfiú sűrű, göndör, fekete hajával, sötét szemeivel, vadságával hanyatt löki az embert. Elsőre maga az ördög, szarvak nélkül, egyébként meg a család fekete báránya, megzabolázhatatlan és iszonyú intelligens. Vagány, sugárzik belőle a huncutság. Rövid pórázon kell tartani, de úgy, hogy ne érezze, mert attól megvadul, és láncait letépve fejjel fut a falnak.

A vonaton ismertem meg Naffalu és megyénk között félúton. Szépen lassan mászott bele a tudatomba. Az elején éreztem, hogy nem lesz jó vége. RAcKa fiatalsága ellenére sok mindenen túl van már, innen a vadsága. Sok mindenre kíváncsi, innen az esze. Hisz benne, hogy egyedül is nagyon jól boldogul majd, és tudja, hogy megzaboláznák, ha lehetne. Legfőbb elfoglaltsága a néma, fű alatti lázadás. Az idősebb, pásztor nélküli életet élő nő nála csak olaj a tűzre.

RAcKa nyája a családja. Sokat várnak el tőle, és persze a barátnőjétől is, aki pillanatok alatt lehet rajongása tárgya, ha nem engedelmes típus. A család pedig, bár szeretik a leányzót, óva intik tőle. RAcKa ideális társa pedig tényleg egy nagy szempillás, ártatlan, fehér bárányka, aki három diplomáig meg sem áll - a húzóerő, nehogy a fekete bárányba fektetett energia kárba vesszen.

Mi, feketék, együtt lázadtunk, titokban, fürödtünk a mérgező tavaszban. Enyhe lemondással néztük a rügyeket, nyűgösek voltunk és elégedetlenek. Az élet éledezett, mi halódtunk. Jártunk, náluk és nálunk, élveztük, pedig szenvedtünk tőle. Dacból nem kellett más, pedig igazából az kellett, aki előtte volt. Ha valamiben megegyeztünk, nem csináltuk. Ennél fárasztóbbat azóta sem éltem meg.

Az ágyban kiszolgáltuk egymást, udvariasan, menetrend szerint kezdve el, és csatazajba fulladva, lázasan fejezve be. Fennköltek voltunk a szürkék között, angolul írogattunk egymásnak, pedig feje az ölemben volt, ölem pedig gondolatai súlyát nyögte. Mert azok terhesek voltak. A fekete bárányoknak sötét a hallgatása.

RAcKa, bár a farka kilóg a nyájból, igenis családcentrikus, mert fejjel mindig arra néz. Anyuci pici fia, haláláig. Dacból iszik, de rengeteget. Magyar-mód mocskosul betintázik, háborog, hőbörög, hangosan lázad. Vagyis kesereg. Mert olyankor beletörődik a sorsába, de ereje csak a hangjának van, magja a pásztorbotja alatt lapul csendesen.
Időbe tellett, míg rájöttem: két fekete bárány nem fér meg egy családban. Kimásztam a családi karámjukból, jobb a békesség elv alapján. Fáradt voltam, zavarodott és kopottas, szürke.

Aznap éjszaka PACI-val álmodtam. A PACIval, a Pityókás-Alkalmi-Csókos Ifjúval, aki egy bódult éjjel a szívességből felajánlott hálóhelyen a takaró csücske helyett valami mást nyom a kezünkbe, ha félünk. Mi pedig jókislányhoz méltón azt rögtön valami biztonságos helyre tesszük, popsifirka után, szabadon. De ez már egy másik mese…