Veszprémben vagy fúj a szél, vagy harangoznak, vagy mind a kettő egyszerre. Ranolder János, akit a király 1849-ben helyezett az egyházmegye élére, hamar megtanulta ezt a tételt, és 1855-ben a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának ünneplésére, melynek nálunk, Mária országában különösen örültek, úgy intézkedett, hogy a pompás rendezvények mellett napnyugtakor és hajnalban a város összes harangja egyszerre szólaljon meg. A szélről valószínűleg az égiek gondoskodtak.

A pécsi kesztyűkészítő családból származó szónok, teológus, tanár és lelkipásztor munkásságának kiemelt célcsoportja volt a női nem. Bennük már az 1840-es évek elején, európai körútja során is különleges érzékenységet sejtett. Utazási vázlataiban írta le marseilles-i élményét, amikor lenyűgözve állt a templom bejáratánál ájtatoskodó hívek előtt, s főleg a nők buzgósága lepte meg.

Kétségtelen, hogy működésének legmeghatározóbb szelete oktatásügyi tevékenysége, s azon belül is a nőnevelés ügyében tett forradalmi lépései. Veszprémi alapítású iskoláinak vezetését női rendekre bízta, s ezzel előrelendítette a lányok okítását, amit a kormány meglehetősen hanyagul kezelt. A közfelfogás akkoriban egybecsengett a feudalizmus nőképével, mely szerint a lányok helye nem a padban, hanem a családi fészekben van.

Ranolder tehát a nőnevelés úttörőjévé vált, azzal, hogy a "szürke nénék"-nek nevezett Páli Szent Vince Leányai apácarendnek alapított iskolát 1854-ben, melynek internátusában a szegényebb családok leánygyermekei tanulhattak. A népszerű "Irgalmas Nénikék" rendjét amúgy is a szegények istápolására alapították a XVII. században.

A gazdag csemeték - szintén a püspök úr munkálkodása révén - 1860-tól évi 220 forintért ismerkedhettek meg a tudományok alapjaival, s ezen kívül - ha a szülők a tandíjon felül áldoztak még néhány forintot - művészeti képzésben is részesülhettek az Angolkisasszonyoknál. Mindkét intézményben magyar nyelven folyt az oktatás, ellentétben a korábban jellemző külföldi apácák által vezetett lányiskolákkal.

A két vészprémi, és még jónéhány dunántúli városban létrehozott iskolán kívül Ranolder János a veszprémi kórház buzgó támogatója és a Balaton környéki borvidék lelkes fejlesztője is volt. Nemcsak a fajnemesítésben jeleskedett és nemcsak azzal próbálta a térséget felvirágoztatni, hogy szőlőoltványok millióit adományozta helyi termelőknek, hanem saját borával a világ távoli tájaira vitte a magyar nedű jóhírét.

A püspöki rangról szolgálatának 25-dik évében mondott le egészségi állapotára hivatkozva. Csopaki szőlőjébe vonult vissza, s itt is halt meg még ebben az évben. Augusztus 19-én avatják emléktábláját a Veszprémi Pantheonban.