"Magyarországon körübelül hatszázezer ember szenved agykárosodásban. A Lipóton egyebek mellett negyven hektár erdő, tizenkét épület, hatszáz fős személyzet, évi négymilliárd forint segíti közülünk néhányezer ember gyógyulását. Meg persze nem egy labor, amelyek mellett hajlamos vagyok én is unottan elmenni. Pipetták, kémcsövek. Kit érdekel? Pedig még ezeken a kémcsöveken is emberéletek múlnak."

Havas Henrik Gaszner és Rihmer főorvos elmeosztálya című könyve az Országos Pszichiátriai és Neuorológiai Intézetet, illetve az elme rejtélyes birodalmát mutatja be laza háromszáz oldalban. (Egyébkent a könyv annak a sorozatnak a része, amely olyan - előítéletekkel és hiedelmekkel átitatott - témákat dolgoz fel, mint a prostitúció a Kurvaéletben vagy a játékszenvedély a Vesztőhelyben).

A borító kicsit ijesztő, a szöveg azonban sokkal barátságosabbá varázsolja ezt a mítoszokkal körülfont, meg nem értett vilagot, amiről sokaknak az elektrosokk, a kényszerzubbony vagy a gumiszoba ugrik be elsőre. Pedig szó sincs ilyesmiről...

A könyv nagy részében az orvosokkal, ápolókkal és a betegekkel készült interjúk adnak képet a Lipót lakóinak nem túl egyszerű életéről (a Csernus-rajongók is örülhetnek - a sztárdoki kiscsoportjába is bepillantott Havas...), de vannak itt naplók, versek, egy kis történelem (hogy lett a Tébolydából Neurologiai Intezet), valamint rövid összefoglaló a depresszióról, ami szerintem jóval több embert érint a bent lakóknál... Megismerhetjük a legsúlyosabb betegségeket, például a skizofréniát, és közben rájövünk, hogy ebben az intézményben a kezelés nem csupán annyi, hogy kapsz egy szurit és mehetsz haza.

Nyilván a betegek döbbenetes, olykor csak elképzelt élettörténetei adják a tényanyag lírai síkját; függők, pszichózisosok, stb... ezekkel a figurákkal nagyon elbánt az élet, de igyekeznek (nem úgy mint a többi félmillió, aki itt él köztünk...).
Rendkívül érdekes a tényfeltárás és megfigyelés módja is, hiszen nem csak a betegek nemegyszer furcsa reakcióit követhetjük nyomon, de ezt a kőszívű Havast is megöleljük időnként gondolatban - olyan őszintén számol be minden őt ért benyomásról, esetleg megaláztatásról (még a személyiségtesztje eredményét is csatolja).

Távolabbról nézve pedig megfogalmazódik a népszerű egészségügy-problematika, ami szintén érint még pármillió embert kis hazánkban. Vannak orvosok, ápolók, akik 36 órát dolgoznak egyhuzamban, mert egyszerűen nincs elég ember, a beteget meg nincs szívük otthagyni. Ahogy Szergej (egy ápoló) mondja: "ha jön az EU, nagyon sokan elmennek, és teljesen igazuk van. Csak az a baj, hogy a beteg nem tud pályázni az EU-ba, hogy ott legyen beteg." Milyen igaz.

zsó