Mégsem nyit ki az idén a görög falu

Annak ellenére, hogy elkészült az Annagora park, az idén nyárra tervezett megnyitó elmarad. A kereskedők képviselője logikus döntésnek nevezte a jövő tavaszra halasztott megnyitót.

A kedvezőtlen időjárás, illetve a terven felüli csatornázási munkálatok miatt késett a beruházás befejezése, de nem ez a megnyitás elhalasztásának az oka - tudtuk meg a kivitelező cég ügyvezető igazgatójától. - A kereskedőknek nem lenne idejük már felkészülni a nyitásra, hiszen nagyon rövid a szezon, ezért döntöttünk velük együtt úgy, hogy jövő tavaszra halasztjuk a nyitást - fogalmazott Gáspár Tamás.

A Masped-Annagora Kft. igazgatója elmondta, ettől függetlenül augusztus 18-án egy jelképes átadási ünnepséget azért rendeznek majd. - Nem vagyok csalódott, a csúszás nem a mi hibánk - válaszolta kérdésünkre Gáspár Tamás.

- A kereskedők tanácskozásán az érintettek nyolcvan százaléka jelen volt, és egyöntetűen a nyitás elhalasztása mellett döntöttek - tudtuk meg a kereskedők képviselőjétől. Gyurkovics Béla úgy véli, mindenképpen jobb, ha egy megalapozott és időben elkezdett marketing- tevékenység után, a szezonra felkészülve nyithat majd a park, annál is inkább, mert most még a működési engedélyek megszerzésére is várniuk kellene a kereskedőknek.

Az még egyelőre kérdéses, hogy a szintén a görög faluhoz tartozó, egész évben nyitva tartó létesítmények, mint például a kaszinó, az ABC és a diszkó sorsa mi lesz, könnyen elképzelhető, hogy azok már hamarabb a látogatók rendelkezésére állnak majd. (napló)

Rovat: