Keszthelyi diáklány lett a füredi Anna-bál szép

Mezőhegyesi hatosfogattal indult hintós sétakocsikázásra vasárnap délelőtt Balatonfüreden Tóth Eszter 16 éves keszthelyi gimnazista, az idei Anna-bál szépségkirálynője, aki - több száz üdülővendég, külföldi turista érdeklődésétől kísérve - Bóka Istvánnak, Balatonfüred polgármesterének a kíséretében szállt fel a díszes hintóra. Tovább >>>

Az Anna-bál második, illetve harmadik helyezett szépsége - a 18 éves veszprémi Németh Lívia és az ugyancsak 18 éves, győri Graffelner Mária - a város két alpolgármesterének kíséretében indult hintós sétakocsikázásra.

A báli szépségek hintóit egy huszárkompánia kísérte végig a városon. Amerre a hintók elhaladtak, leállt a forgalom, az autósok dudáltak, a járókelők tapsoltak, így üdvözölték a fürediek és az ott nyaralók a 179. Anna-bál szépségkirálynőjét és két udvarhölgyét. A szépségek vasárnap délután balatoni sétahajózáson vesznek részt.

Tóth Eszter 16 éves bálkirálynő az MTI-nek elmondta: szülői ajándékként vehetett részt a füredi Anna-bálon, természetesen a szülőkkel és azok barátaival. A keszthelyi Vajda János Gimnázium harmadikosa lesz szeptembertől, s ha majd leérettségizik, közgazdasági egyetemen szeretné a tanulmányait tovább folytatni. Hobbija a sport és a zene, de különösen teniszezni szeret.

Bóka István a vasárnap hajnalig tartó 179. Anna-bállal kapcsolatban az MTI-nek azt hangsúlyozta, hogy elegáns és jó hangulatú Balaton-parti rendezvény volt az idei is, amely minden nyáron igazi turistacsalogató rendezvénye a városnak. A polgármester szerint az Anna-bál úgynevezett kísérő rendezvényein pénteken és a két hétvégi napon összesen mintegy kétezer ember vett részt.

A 179. Anna-bált szombaton este Kiss Péter kancelláriaminiszter és Bóka István, Balatonfüred polgármestere nyitotta meg. A nyitótáncot, a palotást a debreceni Valcer Táncstúdió mutatta be, a bálban a zenét a Budapest Ragtime Band szolgáltatta. A vendégek között diplomaták, közéleti személyiségek, tudósok, művészek is voltak; Füreden bálozott például Albánia budapesti nagykövete, Bujtor István színművész, filmrendező és Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke is.

A bálban telt ház volt, 300 vendéggel. A belépőjegyeket idén 45, 35 és 30 ezer forintos áron kínálták az érdeklődőknek, s néhány héttel ezelőtt már mind elkelt. A vendégsereg gazdag menüből választhatott: Anna-báli pezsgőkoktél, párizsi libamájterrin mázi brióson, tokaji borban áztatott aszalt gyümölcsökkel tálalva, továbbá gyöngytyúk eszencia zöldségekkel és tyúk mellehúsával, bélszín- és szűzpecsenyefonat bacon szalonnás ceruzababbal, színes bormártással és hordóburgonyával, végül Anna-báli tányérdesszert. (mti)

Rovat: