Takáts Tamás lassan tizenöt éve nyomja a bluest. Mint köztudott, ez a műfaj nem igazán vidám, a szövegek a halál - kemény élet - szex szentháromság keretein belül kalibrálnak. (Na azért a harmadik összetevő nem olyan rossz...) Tamás barátunk valahogy mégsem veszi tragikusra a dolgot, ő inkább röhögve kesereg. Talán ő nem élt meg annyi rosszat, mint az öreg, fekete blueszenészek nagy része.

Mint más nevesebb bandák a fesztiválon, a Takáts Tamás Dirty Blues Band sem teljes létszámban jött el. Tamás mellett csak Gaál Gábor gitáros jelent meg.

Most sem tette az agyát. Gaál Gábor társaságában, feltűrt szárú piros gatyóban felült a parányi színpadra, és egy szál gitár kíséretével nyomta a Dirty Blues Band nótákat. Nagyon hangulatosak voltak a szerzemények, így, mindenféle hangszerelés nélkül, vázukra lecsupaszítva. Tamásnak nem kellett különösebben erőlködnie, hogy a közönséget tapsra bírja. Teljesítette a kívánságokat is: még a Beatles Norwegian Wood-ját elénekelte.

Takáts Nem egy filozofáló alkat. A dalok közti kommentárokban világosan, egyszerűen fogalmazott, mindennapos dolgokról beszélt: a trágya magyar fociról, a korrupt politikusokról, a nyalizós művészekről, akik sokszor még a himnuszt sem tudják elénekelni. Kitért az úgynevezett diszkósztárokra, akik néhány perc plébekkelés után felmarkolják a lét, aztán átmennek tátogni egy másik dizsibe.

A kompozíciók is hasonló, hétköznapi dolgokról meséltek: zakatolásról, ivászatról, csajokról (akik akkor jók, ha lehet rajtuk mit fogni), hűségről, csapodárságról, otthonról. Bár Tamás szókimondó figura, nem használ obszcén kifejezéseket. (A buli elején kijelentette, hogy nem azonosul a mocskosszájú rappelőkkel.) Sokszor érintett intim témákat, mind a dalokban, mind az összekötő szövegekben, de soha nem kellett közbefütyülni.

Jól szórakoztunk. Ahogy az egész fesztivál, a Dirty Duó fellépése is azt bizonyította, hogy zenélni jó, és a muzsikáláshoz egyáltalán nem biztos, hogy szükségesek a számítástechnika csodái.