Nem a luxus a legfontosabb
Beküldte szerk -
Szállodai szintű ellátás egyelőre nem igényelhető a megyei kórházban. Mint az igazgató fogalmaz: elvi fenntartása van a kórházi luxuskörülmények kialakításával kapcsolatban.
Az elmúlt hónapokban néhány hazai kórházban a tehetősebb betegek igényeihez igazították az egészségügyi ellátást. Aki óhajtja, például az egri kórházban éjszakánként akár huszonötezer forintért is kezeltetheti magát az erre a célra kialakított apartmanban vagy valamivel kevesebbért az egyágyas hotelszobákban. Az extra ellátáshoz egyebek mellett külön nővéri felügyelet, fürdőszoba, televízió, telefon és internetkapcsolat is jár.
Dr. Pákozdy János, a Csolnoky Ferenc Megyei Kórház fő-igazgatója érdeklődésünkre elmondta, tudja, hogy a törvény lehetőséget ad ilyen jellegű szolgáltatásokra.
A főigazgató viszont a veszprémi kórházban apartman létesítésére egyelőre nem gondol, többek között azért, mert annak folyamatos működtetése nem lenne rentábilis. Dr. Pákozdy János szerint az utóbbi időben az intézményben kialakított kétágyas szobák is hasonló minőségű ellátást biztosítanak.
- A hazai egészségügy jelenlegi állapotát tekintve elvi fenntartásaim vannak az extra szolgáltatást illetően. Állandó a helyhiány, infrastrukturális gondok vannak az intézményeknél, szűkös a költségvetés, ilyen körülmények között nem a hotelszobák kialakítását vélem igazán fontos feladatnak - mondta Pákozdy János. A főigazgató még hozzátette, eddig ilyen jellegű igény nem is mutatkozott a veszprémi kórházban, ha erre valóban szükség lesz, akkor könnyen elképzelhető, hogy a megyei kórházban is lehet majd luxuskörülmények között gyógyulni. (napló)