Brutális rablás

A városi rendőrkapitányságon tegnap sajtótájékoztató keretében ismertették egy brutális rablás részleteit.

Mint azt Szabó Ferenc alezredes elmondta, kedden reggel negyed nyolc körül kapták az értesítést, miszerint két idős hölgyet Pápán a Páva utcában súlyosan bántalmaztak. A bejelentést egyébként a szomszédok tették. A kiérkező rendőröket megdöbbentő látvány fogadta, a két hölgy - egyikőjük hatvankét esztendős, a másik nyolcvannyolc és fekvő beteg - olyan súlyosan megsérült, hogy felépülésük heteket, hónapokat vehet igénybe. Az elsődleges adatok alapján arc-csonttörést és koponyarepedést szenvedtek.

A feltételezett elkövetőt, E. M.-et, a hatvankét éves sértett egykori vejét rá egy órára az autóbusz-állomás büféjében fogták el a rendőrök. A kihallgatás során mintegy harmincezer forintot találtak nála, aminek az eredetéről nem tudott érdemi választ adni. E. M. tagad, de a rendőrök kezében megdönthetetlen bizonyítékok vannak. (napló)

Rovat: