Eva: sokan választják
Beküldte szerk -
Tavaly Veszprém megyében 1767 egyéni és társas vállalkozás választotta ezt az egyszerűsített vállakozói adót. Dr. Rimóczi György, az APEH Veszprém Megyei Igazgatósága ellenőrzési igazgatóhelyettese elmondta: a tavalyi evások 71,1 százaléka egyéni vállakozó volt, 28,9 százaléka társas vállalkozás. Idén módosultak a feltételek, ezért megyénkben 32,8 százalékkal, 580-nal nőtt az eva hatálya alá tartozók száma.
Az eváról szóló törvény szerinti adózási módot főleg azok választják, akiknél kevés költség jelentkezik. Az idei évre bejelentkezett adózók tevékenysége ezt igazolja. Az evát választó egyéni vállalkozók 56 százaléka, a társas vállalkozók 59 százaléka ingatlanügyekkel és gazdasági szolgáltatásokkal foglalkozik. Az eva hatálya alá tartozók ellenőrzésekor a feltételeknek való megfelelőséget, a bejelentkezés időpontjában ésszerűen várható árbevétel alakulását vizsgálták. Ezeket eddig általában rendben találták, csak ritkán tártak fel hibát, illetve észlelték a bevételi határ túllépését. Az év első felében az eva hatálya alá tartozók által kiállított számlákat befogadókat is ellenőrizték. A tapasztalatok szerint azok fogadnak be ilyen számlákat, akik szellemi tevékenységet is folytatnak. (napló)