Felfelé kúszó húsár

Igen régóta vártak arra a sertéstartók és -feldolgozók, hogy ismét árat tudjanak emelni, s az utóbbi napokban ez sikerült, egyes termékeknél tizenöt-húsz százalék körüli árnövekedést tapasztalhattak a vevők.

Hosszabb ideig csökkentek inkább a felvásárlási és a fogyasztói árak, de tavasszal emelkedni kezdtek, előbb a gazdák kaptak valamivel többet, s ezt követték a kiskereskedelmi árak. Szabó Imre berhidai állattenyésztő mérnök szerint mostanában kezdi elérni a felvásárlási ár azt a szintet, ami már nem veszteséges a gazdáknak. Igaz, míg idáig eljutottak, többen az eredményes állattartók közül is végleg bezárták az ólajtót. Aki viszont tudta, hogy jobb időknek kell jönniük, talán megerősödhet.

A legoptimistább húsipari remények szerint már az idei év végére elérheti a karaj a kilónkénti ezerkétszáz forintot, hiszen már most ezer forint körüli áron kínálják. Ennek ellentmondani látszik, hogy a nagy nemzetközi kereskedelmi láncok az alapvető élelmiszerek árának alacsonyan tartásában érdekeltek, s nem is nagyon aggódnak a magyar húsipar eredményessége miatt, hiszen könnyedén behozzák a kész termékeket más országokból. Az áremelkedési törekvések mégis sikeresnek látszanak, az utóbbi hetekben lassan, de szinte hetente emelkednek az árak. Ettől függetlenül nem kell attól tartanunk, hogy valóban nagyon nagymértékű árnövekedés lesz, mert mi is az unió piacának része lettünk a csatlakozással, és sok országban van felesleg. (napló)

Rovat: