Kert és közterület szépítés Balatonfüreden

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Virágos Balatonfüredért versenyt, amire már több mint kétszázan beneveztek, köztük Pungor Tamás és felesége; az ő kertjükbe látogattunk el.

Balatonfüred egyik legszebb kertjébe Fekete Gyulával, a balatonfüredi képviselőtestület településfejlesztési, környezetvédelmi és mezőgazdasági szakbizottságának elnökével, látogattunk el, aki egyben az Év kertje és balkonja verseny zsűrijének egyik tagja is.

Már a ház elé érve látszik, hogy az itt lakók szívesen és odaadással gondozzák környezetüket, hiszen a kerítésen kívül egy kedves sziklakert fogadja az embert. Fekete Gyula rögtön el is mondta, milyen növényeket láthatunk. Van a sziklakertben babérmeggy, tűztövis, télálló tuja, orbáncfű és szélcserje is. A laikus számára kicsit sűrűnek tűnik a sok növény, de Fekete Gyula elmagyarázta, hogy ha nagyobb felületet borítanak el a növények, akkor kevésbé tudnak elszaporodni a gyomok, ezért kezdetben kissé zsúfoltra alakítják a sziklakertet és csak akkor ritkítják meg a dísznövényeket, cserjéket, ha már elég nagyok.

A szemeteskuka láthatatlanná tétele minden kerttulajdonos álma, hiszen ez biztosan nem a legesztétikusabb része a kertnek. A Pungor házaspár úgy próbálja áthidalni ezt a problémát, hogy begóniával és muskátlival díszítik a kuka környékét, így az ember szeme rögtön a szép virágokra téved.

A szólás szerint a szomszéd fűje mindig zöldebb. Pungoréknál ez biztosan így van, hiszen nagyon szép, smaragdzöld a gyep, alapját képezi a rajta álló dísznövényeknek. Tamás elmondta, hogy előző nap kivételesen ő nyírta a füvet, mert a legtöbb családdal ellentétben náluk a feleség feladata a fű ápolása, sőt, ha valami nem tetszik, akkor még a szegélynyíróval is javítgat rajta. A gyep színét és a növekedés gyorsaságát tápszerekkel lehet befolyásolni, amivel évente egyszer-kétszer kell bepermetezni a füvet. Ha valaki sűrű gyepre vágyik, akkor annak bizony négy-ötnaponta meg is kell nyírnia - mondta Pungor Tamás.

A látványt csak egyvalami zavarja meg, egy két centis hernyó mászkál a teraszon. Idén óriási problémát okoznak a gyapjaslepke hernyói, amelyek nagyon szeretik a tölgyeket és a csereket. A hernyók már csak drasztikusabb szerekkel írthatók, de a házaspár úgy gondolja, hogy ezekkel vigyázni kell, mert árthat más rovaroknak is, tehát meg kell valahogy találni az egyensúlyt.

Elmondásuk szerint nem is a helyezésért neveztek be a versenybe idén is, csak azért, hogy mások is lássák, lehet ilyen szépet is csinálni, igaz ehhez hetven-nyolcvan ezer forintot is elköltenek egy évben a kertre. Fekete Gyula szerint biztosan meg is lesz az eredménye a gondos kertápolásnak, valószínűleg a házaspár kertje bent lesz az első ötben.

A lakosok szemlélete nagyban megváltozott az utóbbi években, már nemcsak a saját környezetükre figyelnek oda az emberek, a közterületek gondozásában is kiveszik a részüket. Ennek eredményeként Balatonfüred nemrégiben megkapta a negyedik legtisztább település címét is. Tavasszal egy általános tisztasági akciót szerveztek lomtalanítással, megtisztították az utakat és felszámolták az illegális szemétlerakókat is. (magyar rádió online)

Rovat: