A rendőrség és az önkormányzatok közti kapcsolatokról tájékozódott az ukrán belügyminiszter
Beküldte szerk -
A rendőrség és az önkormányzatok együttműködése volt a témája az ukrán belügyminiszter Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon tett hétfő délutáni látogatásának.
A vendéglátó dr. Bánfi Ferenc rendőr-dandártábornok, megyei főkapitány az együttműködés jogi kereteinek ismertetésekor kitért arra a társadalmi bűnmegelőzési integrált projektre is, melyet - az eddig meglévő együttműködés folytatásaként, ill. e meglévő vagy ezután születő programok összehangolásával - még ebben az évben kíván elindítani a megyei önkormányzattal együtt.
Nyikolaj Belokony belügyminiszter a rendőrség önkormányzati kapcsolatait érintve említést tett arról, hogy ez év márciusától az ukrán jogi szabályozás új fogalomként ismeri a helyi rendőrség kifejezést. Az önkormányzatok költségvetésében ezután a rendőrség mint olyan önálló tételként szerepelhet. A jogalkotók ugyanakkor az irányítás kérdéseiben garanciákat építettek a rendszerbe. Szólt arról is, hogy hivatalba lépését markánsan jelzi a statisztikai szemlélettel való radikális szakítás. Az ismertté vált bűncselekmények ugyan jelentős mértékben megugrottak, ám ez, akárcsak a valószerűtlenül magas felderítési mutatók ezzel párhuzamos zuhanása, csupán azt jelzi: félre téve a régi idők szemléletét a rendőrség nem teheti meg azt, hogy eltitkolja a bűnözés valós helyzetét a közvélemény előtt.
Asztalos István, Veszprém város alpolgármestere hangsúlyozta. Az önkormányzat megbízásából időről időre végzett közvélemény-kutatások a közbiztonságot rendre a polgárok által legfontosabbnak tartott három tényező között mutatták. Hozzátette: a közbiztonság több mint rendőrségi kérdés, amelyet az is jelez, hogy a városi rendőrkapitány önkormányzati beszámolói során nincsenek politikai viták.
A főkapitányságon folytatott megbeszéléseket a megyeszékhely színházkertjében tett látogatás követte.