Rövidnek nem nevezhető, de történelmi összefoglaló:
A labdarúgás legősibb formája a kínai forrásokban szerepel, mai tudásunk szerint Kr.e. 2000 körül Huang-ti császár a gyalogos katonák kiképzésében használta, hogy gyorsaságukat, ügyességüket és találékonyságukat fejlessze. A rabszolgák kivételével az egész nép körében elterjedt a cu-kü-nek (csu-küh) nevezett játék. Az elnevezés magyarra szó szerint fordítva "rúgni-labdá"-t jelent.

A görög-római testkultúrában ez a fajta játék nem kapott szerepet, jóval később, a középkorban találkozhatunk vele Angliában és Franciaországban "tömeg-football" ill. "határlabdázás" néven. E játék eredete a rontásűző mágia pogány szokásaiban keresendő. Egy télutói vagy tavaszi napon a megrontásból származó veszedelmeket egy bőrbatyuba "gyömöszölik" és a falvak apraja-nagyja részvételével kirugdossák a faluból. A cél az volt, hogy a labdában rejlő gonoszságot földjüktől minél távolabbra juttassák, mielőtt az a rúgásoktól szét nem szakad. Hitük szerint, aki a legtöbbet árt a "labdának", vagyis a legnagyobbakat rúgja bele, az mentesül leginkább a betegségektől. A 14. században Angliában és Franciaországban is betiltották (1314, ill. 1320) a játékot durvasága miatt, gyakran emlegették "ördögi mulatságként", büntetésként pedig börtönnel fenyegették a futballozókat. Ma már csak a pályára futó, önfeledt szurkolókat fenyegeti ily megtorlás.

A 14. század elején megjelent a firenzei calcio, Európában az első körülhatárolt városi pályán zajló, mérkőzésvezető által irányított csapatjáték. Egy-egy csapat 27 főből állt, és a másik fél várát jelképező sátorba kellett belőni a labdát. A játékosok szigorúan meghatározott rend szerint álltak fel: elől 15 csatár, a második sorban 5 fedezet, mögöttük 4 védő, a negyedik sorban megint 3 védő, akik közül a középső a kapus. Egyedül csak ő vehette a kezébe a labdát, a többiek rúghatták, vagy ököllel üthették, a bíró vigyázott a szabályok betartására és számolta a gólokat, a büntetőpontokat. A sátrak mellett zenekarok is voltak, zeneszó mellett zajlott a mérkőzés. Buli már akkor is volt.

A mai értelemben vett labdarúgás az 1820-as években a diákok körében virágzott fel, tiltották a túlzott durvaságot, meghatározták a pálya nagyságát és a résztvevők számát. 1857-ben alapították meg az első amatőr futballegyesületet, az FC Sheffieldet. Többször felmerült egy általánosan elfogadott szabályrendszer kidolgozása, erre végül 1862-ben került sor, majd 1863-ban az iskolák és a társadalmi egyesületek létrehozták a Football Associationt. A legfontosabb szabályok (részletek): 1. Gólnak számít, ha a labdát a kapuba juttatják anélkül, hogy kézben vitték vagy kézzel ütötték volna. 3. Lábbal csak a labdát szabad rúgni. 4. A játékosnak nem szabad a labdát érintenie, ha az a levegőben van. 8. Lesen van a játékos, mihelyt a labda elé kerül. 1874-ben bevezették a büntetőrúgást, 1882-ben a partdobást, 1891-ben a tizenegyest és egyben hálóval szerelték fel a kaput. 1878-ban jelent meg a játékvezető, 1891-ben a határbíró. 1895-ben adták ki a lényegében mai napig érvényes hivatalos játékszabályokat, ez lehetővé tette a játékosok tevékenységének összehangolását és a feladatok megosztását. Eleinte kilenc támadó játékos mellett egy hátvéd és egy kapus állt a pályán. A támadó játék modernizálásával több védőt kellett hátra vonni, majd azóta még újabb és újabb felállások, játékstílusok alakultak ki.

"A football (mondd: futball) vagyis "rúgdaló", a legrégibb angol játékok egyike és kizárólag az ifjúság, az iskola játéka. Ez az utóbbi körülmény, s az, hogy télen-nyáron s a felszerelés minimumával űzhető, nagyon is alkalmassá teszi e labdajátékot átültetésre idegen talajba, mit tisztelettel ajánlunk tanügyi köreink figyelmébe." (Molnár Lajos és gr. Esterházy Miksa: Athletikai gyakorlatok, 1879)

Vizsgáljuk meg e rövid történelmileg hiteles összefoglalót a mának az fényénél:

A kínaiak Krisztus után 2004-ben is csak "rúgni labda". Bezzeg Európa megváltozott, bár az olaszok mintha ma is a "calcio"-t preferálták volna. 5 fedezet, 3+4 védő? Ráadásul manapság nem engedélyezik a plusz 15 csatárt sem… Gól nélkül nem lehet nyerni, vereség nélkül lehet veszíteni. Ilyen ma a futball... A francia és angol mezőny a csillogó egyének játszótere: aki a legnagyobbakat rúgja, az mentesül a szegénységtől. A charter járatokat indító cégek kaszálnak. Ez a télen-nyáron s a felszerelés minimumával űzhető játék sokak számára megélhetési forrássá vált, milliók nézik a közvetítéseket, nagy pénzek forognak labdán. Még a portugálok is ezüstéremmel törlik ki könnycseppeiket szemük sarkából. A csehek sem állnak oly csehül, otthon sül a csülök, folyik a sör, a hollandok visszatérhetnek tulipánokat ültetni a szélmalmok tövébe. Csak mi, magyarok maradtunk ki ebből is. Bezzeg a görögök, bazzeg...

Aki arra fogadott, hogy Görögország nyeri az EB-t, az 81-szeres zsozsót könyvelhet. A fogadóirodák köszönik, jól vannak, csődnek szele sincs. A kicsi, lenézett görög labdarúgás, német modorban, lealázta a pénzes EU-s focit. A csapatszellem az egyéniséget. A lóvét a munka. A sakk, a fegyelem a szépséget. Kicsit félek, elmarad az olimpia, ha a híresen munkamániás görögök bepörögnek a nagy ünneplésben, messzire dobják a lapátot, s semmi sem épül meg időre. Európát újrarabolta Zeusz, csak most Portugáliából, német abrakkal. Abrak a DAB-ra.

Kínálkozik egy gyenge hasonlat. Magyarországnak is német edzője van, momentán, persze lehet, hogy nem sokáig. A mi futballistáink nem csak dolgozni, futballozni sem szeretnek. Ők már akkor eldobták a lapátot, amikor mezt húztak süldő korukban. Sokukat az edzés zavarja a koncentrációban. Egy nőcsapattal győzhetnénk. Michelle Wilde, miniben, fehérneműmentesen, kisterpeszben a kapuban bevehetetlen akadályt jelentene az edzésekkel szétzilált magánélettel megvert külhoni csatároknak. Ciccolina egy szál kígyóban, Kovi ubis lányai porrá aláznák mit Portugáliát, Európát, a világot! Merjünk nagyot gondolni! Vagy tanuljunk meg mi is focizni. Ezt tisztelettel ajánljuk tanügyi és egyéb köreink figyelmébe.