A srác, aki már majdnem férfi. Aki elsőre anyai ösztönöket hoz ki az emberből, ölelgetni, babusgatni kell, mert fiatal(abb). Kölyök-fejű, huncut mosolyú, tiszta tekintetű IfjúTitán, akinek egyszer mégis az mondjuk: E.T., gyere velem haza. Ő pedig jön, és mi sem tudjuk, miért, de ahogy belép az ajtón, férfivá lesz. Mi pedig, mintha újra tizenéves süldő lányok lennénk...

Éppen akkor vágott bele élete nagy üzletébe, amikor megismertem. Imádni kellett a lendületet, amivel indult, akármiről volt szó. Naiv és dörzsölt volt egyszerre, mert ha másokra hallgatott, belebukott, ha az ösztöneire, nyert. Egy év főiskolával a háta mögött kiröhögött, amikor arról papoltam, milyen fontos a diploma. A fülén folyt a férfi hormon, domináns hím akart lenni, akinek nincs ideje arra, hogy a szülei nyakán élve tanuljon évekig. Aki inkább ügyezik, megszerzi, amit akar, bármiről legyen is szó. Főleg, ha nő a célpont.

E.T. olyan aranyos volt. Az ilyen srácok úgy ragaszkodnak szerelmükhöz, mintha legalább az anyjuk lenne. Ha nem túl sokkal fiatalabbak, akkor is valahonnan mélyről előhozzák a biológiai óránkat, a fülünk mellett húzzák fel, és pofátlan módon beteszik mögé, a polcra. Mi meg egyszerre szeretnénk velük, tőlük, miattuk, rajtuk túl, értük lenni. Villognak velünk a haveroknak, persze nekünk letagadják. Mi meg rá sem nézünk az E.T.-knél korosabb, tapasztalt férfiakra, mert nekik már kihunyt az a tiszta fény a szemükben.

E.T. mindent akart, hatalmas hévvel természetesen. Hitt a szerelemben, a holnapban, abban, hogy ő majd megváltja a világot. Imádott élni, mindent és mindenkit ki akart próbálni. Ennyiszer életemben nem vertem be szex közben a fejem a falba, az ágykeretbe, a szék lábába, a csillárba, a konyhaszekrénybe és az evezőlapátba. E.T. ösztöneivel jelzett ösztöneimnek, én meg pontosan tudtam, mit akar. Csak azt sajnáltam kicsit, hogy mi nők hajlamosak vagyunk elnyomni, nemhogy teljesíteni ezeket a rejtett parancsokat. Merthogy mindegyikőnk fogja a jeleket az tutifix. Én pedig ettől E.T.-t csak imádtam és imádtam, mert ősnőnek éreztem magam egy ősember mellett, domináns nőnek az éppen trónbitorlásra készülő fiatal hím ölelésében. Mélyről, köldökzsinór irányból élveztem és vittem el magammal. Tudtam mire gondol - bárgyú mosollyal, nagyfiúsan, lógó cigivel a szájában. Tudtam, hogy számára ezért más az érett nő. Pedig leginkább a kisugárzásán múlott a saját élvezete is. Azon, hogy mekkora élvezetet okoz nekünk. Tudtam azt is, ha felnő, halálos lesz, mert minderre rá fog döbbenni. Kár, hogy addigra eltűnik a fény a szeméből, és csak a hitelkártyájával villoghat majd.

E. T. imádta a kiscsajokat. A tiszta fényt a szemükben. Ami nekem már nem volt meg. Úgyhogy láttam, hogy mindez tart, ameddig tart, nem fogok kiborulni, ha egyszer vége lesz. Elképzeltem, milyen furcsán fogom érezni magam, ha évek múlva a kiscsajával látom, ő férfi lesz, a csajszi pedig nő. Mégis nehezen engedtem el, pedig tudtam, az E.T.-k a végén mindig egy lánykához vágynak haza.

Akkor még nem sejtettem, hogy a következő, BUS-megállóm mennyire más lesz. A Boros-Rockos Férfi Kutyát (BRFK) az interneten, egy társkereső oldalon ismertem meg. Sörözni vitt, aztán egyik alkalommal haza. A lakásban együtt élt a volt menyasszonyával, a kutyát megszégyenítő hűség-ingerével, meg azzal a teherrel, hogy nem tudják eladni azt a garzont. BRFK bőrszerkóban, meg pórul járt, és éhezett a szeretetre. Is.

De ez már egy másik mese...