Iratok bérelt raktárban
Beküldte szerk -
Új helyre költözik a Veszprém Megyei Levéltár jövőre: egy volt szovjet laktanyát alakítanak át az intézmény számára. Tovább >>>
A veszprémi várban működő megyei levéltár anyagait a püspökség melletti, XVIII. századi épületben, rossz körülmények között tárolják: szűkös a hely, és a helyiségek szigetelése sem megfelelő. Az épület fenntartása, működtetése is sokba kerül, és kevés a kutatóhely.
A megyei önkormányzat tavaly nyert 1,1 milliárd forintot egy pályázaton a levéltár elhelyezésének megoldására: ehhez saját forrásokból még 19 millió forintot szavazott meg a közgyűlés. A pénzt egy három évvel ezelőtt 52 millió forintért megvásárolt, négyszintes épület, a volt veszprémi szovjet laktanya felújítására és átépítésére költik.
A munkálatok határideje 2005. június 30. Ekkorra tervezik a műszaki átadást, és ezután kezdődhet meg a levéltári anyagok átköltöztetése a várból a város szélén álló új levéltárba. Az építkezést egy zalaegerszegi vállalkozás, a ZÁÉV végzi, amely ugyancsak pályázaton nyerte el a munkát.
A várbéli régi levéltári épületben a tervek szerint kiállítóhelyiségeket rendeznek be, ugyancsak felújítás után, várhatóan 2006-ban.
Nincs ilyen szerencsés helyzetben viszont a Fejér Megyei Levéltár. A történelmi városközpontban, műemlék épületben kialakított intézmény udvari szárnyai 2001-ben életveszélyessé váltak: ki kellett üríteni azokat, és aládúcolással óvták meg az összeomlástól. Az 1863-tól 1949-ig leánynevelő intézetként működött épülethez ugyanis a XIX. század végén toldották hozzá az udvari részeket; ezek statikailag nem bírták a terhelést, az épületegyüttesen karvastagságú repedések keletkeztek.
A megyei önkormányzat a Magyar Postától bérelt egy 1000 négyzetméteres raktárépületet, és a levéltár érintett részeiből ide szállítottak át tavaly és az idén tavasszal mintegy 4500 iratfolyóméternyi anyagot. Itt működik azóta a könyvtár, a kézirattár és a folyóirattár.
A levéltár műemlék épületeinek felújítása, az udvari részek lebontása és helyükön egy modern épület tető alá hozása a becslések szerint 1,2-1,5 milliárd forintba kerülne, ehhez mindenképpen állami támogatásért pályázik a megyei önkormányzat. Az építkezés megvalósíthatósági tanulmánytervei most készülnek, a felújítás és az új épület leghamarabb várhatóan 2006 végére készülhet el.
Bár a kutatómunka változatlanul folyik a Fejér Megyei Levéltárban, új, nagy értékű iratanyagot csak korlátozott számban tudnak fogadni; ez a következő három évben nagymértékben hátráltathatja az intézmény szolgáltatási tevékenységét. (népszabadság)