A tantestület immár egységbe forrt
Beküldte szerk -
Hagyományteremtő programsorozattal ünnepelte az emlékévet a Deák Ferenc Általános Iskola.
Különleges, emlékezetes évet zárt a Deák Ferenc Általános Iskola, mely tavaly vette fel a jogtudós, az 1867-es kiegyezés előkészítőjének és megvalósítójának nevét. A XIX. század magyar történelmének egyik meghatározó politikusa kétszáz évvel ezelőtt, 1803. október 17-én született, az évforduló alkalmat adott egy ünnepi, emlékező rendezvénysorozat megszervezésére.
Rendkívüli év volt, hangsúlyozta a tanévzárón Bilku Rolandné igazgatónő, aki kiemelte: a tantestület immár egységes, innovatív, jól felkészült pedagógusokból áll, akik készek az új kihívásokra. Elmondta, hogy az egyik oldalról támogató, lelkes, segítő szülőkkel találkoznak, a másik oldalról viszont olyanokkal, akik nem képesek ellátni kötelezettségeiket, nem adnak segítséget gyerekeiknek. Csak együtt lehetünk hatékonyak, hangsúlyozta; jó volna, ha az utóbbiak is elfogadnák nevelési tanácsaikat, odafigyelnének gyerekeikre. A Deák-emlékév rendezvénysorozatának fővédnöke, Pál Béla államtitkár, országgyűlési képviselő arról beszélt, Veszprém legnagyobb általános iskolája meghatározó a lakótelep, de a város életében is; a pedagógusokon és a felnövekvő kisdiákokon múlik, milyen lesz Magyarország jövője.
A Deák-díjat hagyományteremtő céllal alapította a tantestület, amit első alkalommal az emlékév megszervezésében jelentős szerepet vállalt Horváth Szilárd igazgatóhelyettes vehetett át. A tanévzáró előtt az iskola aulájában Deák-emlékfalat avattak. A politikus portréját K. Nagy István festette meg, a mottó Deák gondolata: "Magad légy olyan, amilyenné fiadat tenni szeretnéd!" (napló)