Az olasz líra szerencsésebb helyzetben van, mint a magyar, abból a szempontból, hogy a századfordulón született írónemzedék több nagy alakja is - Ungaretti 82 évesen, Montale 85 évesen, Quasimodo 67 évesen - hosszú évtizedes munkásság után búcsúzott a földi élettől. Tegnap a IV. Veszprémi Irodalmi Nagyhét alkalmából Eugenio Montale (1896-1981) költészetéről beszélt Szkárosi Endre professzor a Művészetek Házában.

A veszprémi értelmiség apró kis töredéke volt csak kíváncsi sajnos az olasz-hét negyedik napjára - mindig elgondolkodom azon, hogy számos iskolánk irodalomtanárai vajon milyen szellemi- és lelkivilággal rendelkeznek? -, de nem baj, ez a professzort nem zavarta, könnyed, néha elkalandozó stílusával igazán élvezetesen mesélt - komoly és könnyebb témákat érintve - Montale munkásságáról.

A Nobel-díjas költőnek (1975) csupán egyetlen vékony gyűjteményes kötete jelent meg magyarul, Magnóliák árnya címmel (1968). A hermetizmus legfőbb képviselője Genovában született, természetesen részt vett az I. világháborúban - de nem a fronton harcolt, hanem egy fogolytábor parancsnoka volt -, s a háború utáni nagy olasz irodalmi megújulás egyik legmeghatározóbb személyisége lett. Az olasz hermetizmus - melynek nem volt kötött poétikája – leegyszerűsítette a költészet tematikáját, tónusát, erőteljesen redukálta a költőszerepet, törekedett a nyelvi kifejezés tökéletesítésére - a szó tisztelete archetipikus alapokra épült világképükben, mivel a szó nem csak jelentést hordoz, hanem teremtő erő is.

Montale kontemplatív (szemlélődő), lecsupaszított lírája mentes minden reflexiótól - azaz nem alakítja az életet, a körülötte lévő világot -, képi és zenei hatások, jelenségek szövevényéből áll össze. E magatartás érthető is a fasizmus térnyerése miatt, Montale természetesen nem bírta elfogadni az új rendszert, csöndesen, visszafogottan tiltakozott ellene. Jelzésértékű, hogy a ’30-as években Montale körének érdeklődése az angolszász költészet és epika felé fordul, mintegy kifejezve politikai álláspontját. A második nagy háború után Montale egyfajta irodalmi vezér szerepét töltötte be hazájában, aminek még politikai megnyilvánulása is volt: 1967-ben az olasz felsőház örökös tagjává választották.

Szkárosi professzor sajátos előadása után a költő életét feldolgozó olasz filmet tekinthette meg az érdeklődő közönség - ami számomra vizuálisan nyújtott csak maradandó élményt, mivel az olasz nyelv ismeretének hiánya meggátolt abban, hogy bármi verbális információt magamba fogadjak. De nem baj, biztos voltak a teremben perfetto olaszul-tudók.

Az olasz hét ma zárul, 18 órakor Kun Csilla, a szombathelyi főiskola olasz tanszékének munkatársa Federigo Tozzi sziénai írót mutatja be, s emellett két dokumentumfilmet vetítenek Sienáról a Művészek Házában.