Beszélgessünk az országról

Számomra az egyik legfontosabb tétel az, hogy mi ne az ellenzékkel és az ellenfeleinkkel vitázzunk, hanem párbeszédet folytassunk az ország dolgairól.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján mondta ezt tegnap. A közjogi méltóság által elmondottak szellemében szervezték meg Veszprém megyei programját, melyen végigkísérte őt Pál Béla, a gazdasági minisztérium politikai államtitkára. Szili Katalin a papkeszi polgármesteri hivatalban kezdte a napját, majd meglátogatta Veszprémben a Török Ignác utcai idősek otthonát, valamint a megyei napilap szerkesztőségét. Itt Kovácsi Miklós ügyvezető igazgató és Barták Péter főszerkesztő tájékoztatta a Pannon Lapok helyzetéről.

Délután hivatalában fogadta a házelnököt dr. Márfy Gyula érsek, majd találkozott a Veszprémi Nők Kerekasztala egyesület tagjaival.

A polgármesteri hivatalban Dióssy László polgármesterrel és két helyettesével tárgyalt, majd látogatást tett Hajmáskéren is. Veszprém megyei programját Várpalotán az Írisz nő-egyesületben fejezte be.

A feladat ma már az, fejtette ki, hogyan lehet az országot ténylegesen is bekapcsolni az unió vérkeringésébe. A politikai energiáinkat nem a sípra, hanem az előrehaladásra kell fordítani - utalt a házelnök az elmúlt napok botrányos történéseire sajtótájékoztatóján.

Napról napra felmerül a kampányban, hogy Magyarország nettó befizető lesz, de ez butaság - cáfolt egy gyakran elhangzó állítást Szili Katalin. Ezt csak kampányfogásként lehet kijelenteni, mivel köztudott, hogy 2004 és 2006 között 1,2 milliárd euró nettó támogatáshoz juthat az ország. Ebből mennyit használunk fel, csakis rajtunk múlik - húzta alá a parlament elnöke. (napló)

Rovat: