Néhány nappal az uniós választások előtt zavarban vagyok. Egyrészt azért, mert még mindig nem tudom, hova tartunk, másrészt már azt sem tudom, most bel- avagy külpolitikai kérdésről kellene-e szavazni...

Néha feltűnnek a televíziós csatornákon fizetett választási hirdetések, de valami címeres melegítős, vigyorgó pasin, egy másik fazonon, aki a csajáról elmélkedik, na és egy idős hölgyön kívül, aki szerint mások csak beszélnek, nos, én semmit nem látok vagy hallok.

Két éve kormányoz a bal, megtörtént a csatlakozás, most szavazunk az egészről, de miért nem mondták el, hogy merre tartunk valójában? Helyette politikusaik szenvtelen sajtótájékoztatókon, vagy bólogató tévéseknek ecsetelve a jobbal vannak elfoglalva, úton, útfélen deklarálva, hogy ők bizony hazudnak.

A jobb pedig a balt nevezi hazugnak, közben ő is mélyen hallgat az úticélról. Nem baj, helyette jó kis tömeggyűléseket szerveznek a Vezérnek, aki persze hívei közt óriási sikert aratva tálalja, hogy a sátán bizony odaát, a másik oldalon van. Ettől lobog jobban a nemzeti trikolór, amiből aztán erdőnyit lehet látni az ilyen összeröffenéseken – kék lobogót sárga csillagokkal azonban egyet sem.

A diéta diskurzusai pedig minden képzeletet alulmúlnak. A múltkor is a szokásos "Ki hazudik?" című rendkívül elmés játék ment a két oldal között. Ennek keretében a jobb frakcióvezetője és a külügyér között zajló szóváltás körülbelül azt a színvonalat ütötte meg, mint amikor a játszótér homokozójában két hároméves azon veszik össze, hogy kié a piros lapát.

Na, és ott, a Nagy Gyűlésben mi lesz? Komcsizunk, hazugozunk, feljelentgetünk? Csak úgy, mint otthon? Európába készülünk? Szeretném, megjegyezni, hogy Európából csak egy van, szóval azt talán nem kellene kettészakítani - ha már az országot sikerült - mert azt mi egyszer már nagyon megszívtuk.