Perzsa kultúrára hangolva
Beküldte szerk -
Az Iráni Iszlám Köztársaság nagykövetségének rendhagyó kiállítása nyílt meg tegnap az egyetem aulájában. Reprezentatív fotótárlat mutatja be Irán művészeti, történelmi látványosságait, az iráni ember mindennapjait, természeti és társadalmi környezetét, annak minden egzotikumával együtt. A képek mellett fa-, csont- és fémberakásos használati tárgyak és díszedények, keleti iparművészeti alkotások hívják fel magukra a figyelmet. A kiállítás június 13-ig tekinthető meg.
Abolfazl Rahnama, az Iráni Iszlám Köztársaság nagykövete megnyitójában hangsúlyozta: egy hónapja járt először Veszprémben, s szeretné, ha egyetemi szinten is felvehetné országuk a kapcsolatot a magyar néppel. Örvendetes, hogy a Veszprémi Egyetemen perzsa szakos hallgatók is tanulnak, ez lehetővé teszi majd az iráni-magyar diákcsere-kapcsolatok megindítását. Ennek első lépcsőfokaként rendezték meg a mostani kiállítást, hiszen két nép között a kapcsolatápolás kezdetét egymás kultúrájának megismerése jelenti mindig. Szeretnék, ha a mostani kiállítás kedvet teremtene ahhoz, hogy minél többen megismerkedhessenek országukkal, mondta. Jelenleg 600 iráni diák tanul magyar egyetemeken, s szeretnék, ha Iránban is lennének magyar hallgatók. (napló)