A város csatlakozik az iskolatej akcióhoz
Beküldte szerk -
A csütörtöki közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón a résztvevőknek "tálalt" poharas tej és kifli "társaságában" Dióssy László polgármester és Asztalos István alpolgármester tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy Veszprém város önkormányzata csatlakozik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által kezdeményezett iskolatej akcióhoz, tudatta lapunkkal a Városi Önkormányzat sajtóreferense. Tovább >>>
Laki Pál ismertette, ennek értelmében szeptembertől az év végéig minden veszprémi általános iskolai tanuló naponta ingyen kap egy-egy 2,8 százalékos poharas tejet.
Amint azt Dióssy László hangsúlyozta: az önkormányzatok költségvetési helyzete okán sajnos nem túl sok képviselőtestület határozott úgy, hogy csatlakozik az akcióhoz. Az iskolatej árát ugyanis jelentős részben az önkormányzatoknak kell finanszírozni. A minisztérium támogatást ad, mégpedig az egyes települések "adóerőssége" szerint. Veszprém esetében, mivel a város adóerősség szempontjából az élvonalhoz tartozik, az akció előre látható költségének csupán mintegy harmadára kap támogatást. A városban, a számítások szerint, 5612 tanuló 73 napi ellátása 14,3 millió forintba kerül, amelyhez az állami támogatás 5,1 millió forint.
Az önkormányzat mai döntését követően a szükséges tejmennyiség vásárlásához közbeszerzési pályázatot írnak ki. Ugyanakkor az oktalan pocsékolás megelőzésére igényfelmérést is végeznek a szülők körében, hogy kinek a gyermeke tejérzékeny, illetve ki nem kér tejet.
A gyerekek étkezési szokásainak javítása mellett az akció keretében a környezetkímélő magatartásra nevelést is célul tűzik ki, amennyiben megszervezik a tej elfogyasztását követően a csomagolásra használatos műanyagpoharak összegyűjtését is.
A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy az ország települési önkormányzatai között a veszprémi abban is az élmezőnybe került, hogy nemcsak a diákoknak tudnak olyan "pluszt adni", mint az iskolatej, hanem oktatóiknak, nevelőiknek: a tanároknak is azzal, hogy az országos átlagnál magasabb szinten oldják meg a közalkalmazotti béremelést, ami a második félévben 4 százalékot tesz ki.