A Balaton-felvidék is bekapcsolódik a turizmusba
Beküldte szerk -
A programválaszték növeli a vonzerőt. Mennyiségben a Balaton part várhatóan teljesíti a kívánalmakat. Az idén több, mint kétszáz programot tartalmaz az északi part esemény naptára.
Weiland László a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal vezetője a közös törekvés fontosságáról kiemelte, hogy fűzérszerűen jelenjenek meg a programok. Ezek közül is kiemelkedik a füredi háromhetes, a csopaki egyhetes és az Almádiban megrendezendő borfesztivál. Pápa gazdag barokk programjai is mindig sok látogatót vonzanak és egy teljesen új színfolt lesz augusztus elején Veszprémben a háromnapos ünnepi zenei sorozat, amely Európában egyedülálló. A világszerte jól ismert Lakatos testvérpár fog produkciót adni.
- Történelmi, egyházi környezetben, fönt a Püspöki-palota és a Dóm körül lesz ez a rendezvény, amelyen közreműködik Al Dimeola, Schnétberger Ferenc, José Kura és Kocsis Zoltán. Ez méltó lesz a királynék városához, méltó lesz Magyarországhoz és ha ezt sikerül folytatni, akkor ez az egyik legkiemelkedőbb esemény lehet a magyar vidéken. Mióta a programról a sajtó is írt, az utcán erről sokat beszélnek - hangoztatta a hivatal vezetője.
Badacsonytól Sümegig már bejáratott programnak számítanak a Sümegi Várjátékok, amelyek az év végéig minden nap megtalálható a vár műsorán, ha esik, ha fúj. A Vártól néhány kilométerre van a világhírű nemzetközi fazekas-napok rendezvény is. Weiland László hozzátette: igazságtalanság lenne azt mondanom, hogy bármelyik település több a másiknál, így együtt kereken szép ez az egész megye. (magyar rádió online)