Művészetek Háza, Pincegaléria és Várgaléria. Idén három helyszínen mutatkoztak be megyénk alkotói. Többségüket nem kell bemutatni a közönségnek, hiszen képeik, szobraik jó ismerősként köszönnek a látogatónak. Olyannyira, hogy a "vájt szeműek" zsigerből megállapítják, melyik mű melyik alkotóhoz kapcsolódik. Nem azért, mintha nem lennének újdonságok, de az egyéni, sokszor igen markáns karakterek összetéveszthetetlenek

A Vár utca 17-es, jó ismerős legelső teremben mindjárt egy másik kapualj köszön a várba tévedt idegenre. Ez a "másik" már a falon lóg, bekeretezve. Jobbra, az ablaknál egy festett ablak. Előbbi valódi és kifelé nézhetünk rajt, míg a mű egy utcáról nézve készült. A falon hatalmas szempár, külön-külön képeken, az arcot felezve kacsintana, ha tudna.

A narancssárga és a zöld dominálnak a következő teremben Tisza-Kalmár György Hangulat, Tápió és Álom szárnyon képein. Kaszás emberként, harcosként és kutyákkal megy az unióba a három magyar, a Go West alakjai. Életszerű kép. A Puncsot keverő angyal azonban csak a szárnyaitól az, az arca inkább ördögi. Ughy Miklós képe a két utóbbi. Ugyancsak zömmel narancsszínű Szilvásy Nándor Vörös Kányafa című alkotása, nekem ezért lett a kedvencem.

A harmadik szoba már más. Általános a sötét tónus, háttér, mint az egymással szemben lévő aktoknál (nem nyerték el tetszésemet, hiába meztelenítette le őket alkotójuk), vagy M. Molnár István Buszmegállójánál. Érdekes módon ez a kép szocreál volta ellenére igen jó: panel-szerű ház, megálló, szemetes és egy ellibbenő buszjegy. És mindez romantikus, éjfekete keretben.

A hátsó folyosón megint ablak és kapu néz rám, M. Molnár István az Ősforma címet adta nekik. Én az "ősformátlant". Se közelről, se távolról nem jön be. De hát ez a művészet. Nikolausz Krisztián: Őspár illetve Csillagszekér. Aprólékos, munkás kép, csakúgy, mint Jáger István Útszéli Krisztusai. Akár egy egyházművészeti tankönyvben, több nézetből, rengeteg apró, fekete vonalból elővarázsolva.

A következő teremnek a "korunk2 mottót adnám. Környei Ágota Vázlat 1-4. képeit sajnos nem tudom értelmezni, valószínűleg az én hibámból. Nemúgy a "Mégiscsak itt a tavasz"-t. Vele szemben Felhősi Eszter Luna 1, avagy a mélylétű kék és Luna 2, avagy kéj az éj című alkotásai váratlanok, de jók. De hogy a kék meg a kéj hogy jön össze? Szerintem annak egy kissé más árnyalata van. Nem vagyunk egyformák. Akár graffiti is lehetne Szilágyi László Ti című festménye. Tömegjelenet... Hernusz Ágnes Aranykor-sorozata digitális grafika, családi életképek.

A Pincegaléria legméretesebb alkotása Hegyeshalmi Lászlótól érkezett. A Danke Berlin látványnak jó, de mit akar vele közölni a művész? Takács Zoltán Nyári csendéletét szívesen vinném ajándékba egy hölgynek, míg Györgydeák György kompozícióit otthon is szívesen nézegetném.

A Várgaléria egy kicsit zsúfoltnak tűnik. Nagy élmény Zachar István képe, ha távolról nézem. Hegyeshalmi síkbeli alkotásán sem igazodom ki, az Áfrány-fotók jók. Idő kellett Kő Boldizsárnak a Csomókacsomók és a Mi férfiak képeihez. Révész Erika Gabriella tulipánjai szépek, nőiesek, Kulcsár Ágnes két műve gyerekkori emlékeimet idézi, Boda Balázs Tűztáncát kitenném a szobámba. Mészáros Imre Löszmélyút-kultúra-sorozata elgondolkodtató, Tatár Antal a Tamási stéggel kompozíciót hozott, nem a látottakat vitte vászonra. Szép ez is. A Várgalériában az igazi meglepetés számomra Heiter László kék-fehér képe, pedig nem a kedvenc színeim. Az alkotás hangulata csodás, finom, megragadó.

A Tavaszi Tárlat megnyitójában Magi Istvántól, a NKÖ Minisztériumának művészeti főosztályvezetőjétől anno elhangzott: az évszázados pannon tájegység a művészet számára máig kétpólusú. A művész alkot, de igazi alkotás csak úgy születik, ha azt a közönség befogadja. Egymást éltető kölcsönhatás ez...