Az együttmozgást is lehet a virtuozitásig vinni, bizonyította tegnap a PR-evolution 2 formáció, amikor a Táncfesztivál esti, nagyszínházban tartott bemutatóján elénk tárta klasszikus szerkesztésű etüd-trilógiáját.

Bár a Fétis című kezdődarab azt ígérte, csak a felmutatás szándékával foglalkozik olyan hívságokkal, mint a pénz, a média, a hatalom; a rendhagyó, magában is sokkoló befutó film után hozzátáncoltak valamit ahhoz, amit kiadósan előkészítettek egy másik közlésformával. A vászon idegen képsorai után táncosok gépsorai, ember-automaták indultak be a maguk mértani pontosságával. A négy táncos hol a tőlünk, a közönségtől elidegenedett távolságban örült úgy, ahogy talán egy gép örülni tud, hol legalább annyira eltávolítóan szenvedett, csikorgott gyötrő helyzetében. A mozgássort látva drasztikus valójában ott volt előttünk a tárgyiasulás apoteózisa és -kalipszisa. Az embertestek tárgyszerűen idegenné tudtak lenni attól, ami és aki mozgatja őket, mert gazdáik ezt meg tudták oldani. Zavarbaejtő, amikor táncszínpadon vállalkoznak rá, és eredményesen, hogy a megtisztítás/katarzis furcsa szokása helyett felmutassanak valamit, amit minden normális és érző ember lázadásra mozgósító üzenetnek talál.

A Sirálytánc egy másik, emberszagúbban szándékos botránkoztatás volt. Mintha a táncnak örök és rabul tartó témája lenne a két ember között lehetséges kapcsolatformák vizsgálata és feltárása. A két koreográfus, Venekei Marianna és Kun Attila tánca a hószürke tengerparton, a hószürke égen vitorlázott. Megjutalmaztak bennünket egy olyan nagy ívű mozdulatsorral, amelyben rendszeresen a balett ábrázoló-késztetésének, a műfaj korához képest egészen újkeletű igénye tárult fel. Viszonyok, tárgyak és allegóriák jelentek meg a színpad-fövenyen. Mégis maradt az egészen profi etűd nézése közben egy felemás érzés: talán így a fesztivál sokadik napján a férfi-nő emésztődések és egymásra találások témája inkább béklyó lesz, inkább megszürkülhet a nagy túlkínálatban.

Ha a Kun Attila koreografálta Fétis gépekről, automatákról közvetített gondolatokat, akkor a Jeremy James alkotta Gaps, Lapse and Relapse című tétele annak lett változata egy nagyobb apparátusban megjelenítve. A két fiatal nyilván az Angliából hozott életérzések hatásai nyomán kapott késztetést ezektől a témáktól. A színpadi csoport ebben a részben is a mesterségbeli igényességgel, pontossággal, mozgás-közösséggel nyert híveket magának a nézőtéren. Megint át kellett élnünk: milyen az, ha a test egyszerű tárgy, ha a mechanika, a szabályok rideg érces fénye az ember világának csak a számokban létező részét mutatja meg. Idegen tárgyak, eszközök teljesítik azt, amit a használati utasítás előír; kissé sarkosabban fogalmazva, a fogyasztói társadalom gépezete úgy változtat alkatrészévé, hogy azt ígéri, a masina belsejében mindent odaad, amire csak szükségünk lehet.

Az első és harmadik etűd összecsengésével, a második "szeretem-nemszeretem" témájával együtt is, és a sok érték ellenére a nagy új felfogással adósok maradtak a prevolutionisták, inkább az a bizonyos "üzemmód"-szerűség jött le kidolgozott darabjaikból.