Javulóban a balatoni halálomány
Beküldte szerk -
A Balatont évente felkereső csaknem százezer hazai horgász örömmel nyugtázta, hogy a szakminisztérium, az új gazda a horgászturizmus mellett tette le a voksát, és a helybeli horgászok tavalyi fogási eredményei már reményt keltőek.
Méretes pontyok, süllők, kilós kárászok, és szép keszegek akadnak horogra. Azzal, hogy a Balatoni Halászati Rt. tulajdonosi jogosítványai ez évben az ÁPV Rt-től átkerültek a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumhoz, azzal a horgászat kapott elsőbbséget a tavon, vagyis a halászatnak ezentúl fő feladata az őshonos balatoni halfajok, a ponty, a süllő, a harcsa, a garda védelme, és a túlszaporodott, tóidegen busától, és a csaknem ezer tonna angolnától kell megszabadítaniuk a Balatont. A halászati rt. idén kísérletképpen megkezdi az angolna varsával való ritkítását a keszthelyi öbölben, és a varsás módszerrel az amúr, a törpe harcsa és a naphal is megfogható. Ezt a programot 70 millió forinttal támogatja az ENSZ élelmezésügyi szervezete, és a magyar kormány is. (uno.hu)