Sikeres a Balaton Volán
Beküldte szerk -
Sikeres évet zárt a Balaton Volán Rt. Gazdálkodásunk 2003-ban is stabil, kiegyensúlyozott és költségtakarékos volt, ezáltal teljesítettük a főtulajdonos által előírt tervet - értékelte a működést Csima László vezérigazgató a szerdai közgyűlésen.
Több mint 3,14 milliárd forint nettó árbevételt könyveltek el tavaly. Jó gazdálkodásuk eredményeként ismét javították dolgozóik életszínvonalát, munkakörülményeit. Az elmúlt évben 14,3 százalékkal emelték az átlagkereseteket, így a társaság 650 dolgozójának átlagbére havonta 143011 forint. Emellett 130644 forint személyi jellegű juttatást is kifizettek.
A közös munkával elért nyereség lehetővé tette, hogy minden 10 ezer forint névértékű részvény után 3156 forint osztalék illesse meg a részvényeseket. A vezérigazgató kimagasló eredménynek nevezte a 2003. évi Üzlet & Siker Magazin Minősített vállalkozása cím elnyerését. Csima László hozzátette: a cég integrált minőségirányítási rendszere sikeresen vizsgázott tavaly decemberben a tanúsító audit alkalmával.
Elhangzott: árbevételük több mint 93 százaléka az alaptevékenységüknek számító autóbusz-közlekedésből származott, mely összesen 2,93 milliárd forint. Ez 4,3 százalékkal magasabb, mint egy éve. A helyi járati közlekedésből 787 millió forint nettó árbevételt értek el, amely 5,3 százalékkal több a tavalyinál. Az üzemeltetés költségeihez Veszprém önkormányzata több mint kilencmillió forintot, Balatonfüredé több mint nyolcmillió forintot biztosított. 2003. január 1-jétől átlagosan 5,1 százalékkal emelték a helyi járati tarifákat.
A helyközi autóbusz-közlekedés viteldíja 2003. január elsejétől hat százalékkal nőtt, 2003. november 1-jétől pedig hét százalékkal. Az ebből származó árbevétel több mint kétmilliárd forint volt, mely 6,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az összes (181) autóbuszt környezetkímélő motorral és közel 40 százalékban korszerű biztonsági berendezésekkel üzemeltetik. Különjárati tevékenységből 100,5 millió forint bevételt könyveltek el 2003-ban. A jövőben tovább növelik az említett üzletág teljesítményét, és kiemelt céljuk a rendelkezésre álló gépjárművek és az autóbusz-vezetők hatékonyabb kihasználása. A szerződéses járatok árbevétele 31,3 millió forint, ipari jellegű tevékenységből 155,4 millió forintra tettek szert.
Tavaly 338,8 millió forintot fordítottak fejlesztésre. Az összberuházásból 178 millió forintot járműbeszerzésre költöttek. Az építési beruházásra 104 millió forintot fordítottak, több fontos környezetvédelmi be-ruházásként valósult meg Veszprémben a törvényi előírásoknak megfelelően az üzemanyagtartályok cseréje. A Volán-társaság 12 millió forintot költött gépek és berendezések és 32,3 millió forintot fordított a Libra integrált informatikai rendszer megvalósítására, illetve a számítástechnikai eszközök korszerűsítésére.
- A társaság az eredményes működést összehangolt munkával, szigorú költséggazdálkodással és takarékossággal érte el - fogalmazott a vezérigazgató. Megjegyezte: az elmúlt évek infrastrukturális fejlesztései - melyek a környezetvédelmi előírások mellett történtek -, valamint a cég minőség- és környezetpolitikája garantálja, hogy versenyképesek legyenek az Európai Unió személyszállítási piacán. (napló)