Roma-rendőr találkozó

Konfliktusmentes a rendőrség és a roma kisebbséghez tartozók viszonya, állapították meg a pápai rendőrkapitányságon megrendezett tanácskozás résztvevői.

A rendőrség munkatársainak, valamint a cigány kisebbségi önkormányzatok vezetőinek részvételével roma-rendőr találkozót tartottak a minap - adta hírül a megyei kapitányság sajtószolgálata. A megbeszélésen a közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztály vezetője, Horváth Péter őrnagy, majd Holdosiné Bánhegyi Ildikó, az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke értékelte az elmúlt évek együttműködésének tapasztalatait. Egybehangzó volt mindkét fél képviselőjének véleménye abban, hogy az előző években sokat javult a rendőrség és a cigány kisebbséghez tartozók viszonya, jelentősebb konfliktusra nem került sor. Abban is egyetértettek, hogy a munkakapcsolat továbbfejlesztése mellett indokolt lenne az együttműködést kiterjeszteni a sport, illetve a kultúra területére is.

Holdosiné elmondta, hogy a többségi társadalom egyes tagjai részéről esetenként megnyilvánuló diszkriminációt a pápai rendőrök részéről nem tapasztalták, vélhetően ez köszönhető annak a cigányság megismerését célzó oktatási programnak is, amit 2001-ben - a megyében elsőként - közösen indítottak el. A további hozzászólók megerősítették az alelnök asszony által elmondottakat, ugyanakkor azt kérték, hogy a rendőri intézkedés során - az eddigieknél nagyobb mértékben - vegyék figyelembe az intézkedés alá vont anyagi és szociális körülményeit, jobban éljenek a méltányosság lehetőségével.

A tanácskozás végén a rendőrkapitányság vezetője, dr. Németh Sándor alezredes a felmerült kérdésekre adott válaszában hangsúlyozta, hogy a jogszabályok mindenkire egyformán érvényesek, kivételt senki tekintetében nem tehetnek. Az egyes jogsértések megítélése, elbírálása során csak a normák által biztosított szempontokat vehetik figyelembe, minden más egyebet nem. A folyamatos együttműködés biztosítása végett az alezredes roma referens kijelölését ígérte, illetve feladatként határozta meg a körzeti megbízottak számára a képviselőkkel való személyes kapcsolattartást. A kapitányságvezető javaslatára a napokban közösen áttekintik a városnak azokat a részeit, ahol a felmerülő problémák igénylik a közös fellépést.

Rovat: