A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatóinak mozgásbemutatójával vette kezdetét hetedízben A Tánc Fesztiválja (becenevén Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó) Veszprémben. Az előadás(ok) előtt heveny megnyitóval kedveskedtek a szervezők és támogatók a nagyérdeműnek, melyet az Asztalos-Kolti-Krámer-Kuti-Vándorfi "pentavirátus" prezentált.

A politikai felhangoktól sem mentes "produkció" mérsékelt sikert ért el a mérsékelt számban összegyűlt közönség berkeiben, mivel alacsony létszámunk ellenére is kihegyezett érzékszervekkel, sóvárogva vártuk már a művészetet. Végül kitartásunk elnyerte jutalmát: elkezdődött a tánc.

Két önálló produkciót láthattunk az egyetemista fiatalok előadásában. Azt rögtön előre kell bocsátanom, hogy a másik jobb volt, mint az egyik. A szünet előtt a Mozgásmozaik című opusszal melegítettünk be. A mű valóban kisebb részekből állt össze, melyek között nekem szorosabb összefüggést nem sikerült felfedeznem. Viszont ötletes fantázianevekkel láttam el őket, mert hosszú volt ez a rész nagyon.

A "Transz" című tájcsi-edzésre hajazó szösszenettel nyitottunk, amit rögtön követett a "Még transzabb", ami hasonlított az előzőre, csak tuc-tuc volt a zene. A Mozgásmozaikra jellemző volt, hogy némely pillanatokban úgy akartak egyes értelmezéseket leerőltetni a torkunkon (itt ez volt a jellemző), néha meg egyáltalán nem sikerült jelentést felfedezni a színpadi eseményekben. A harmadik rész, a "Kosár" volt a legötletesebb az előadás első felében, valószínűleg önfeledt játékossága miatt. Aztán érzelmi és értelmi hullámvasút következett a "Tetrisz", "Vuhsli", "Übertransz", "Nemtommi" és "Végrevége" részeken áthúzódva. Nagyon vártam már a szünetet, pedig nem kellett a mosdóba mennem...

Némi fenntartásokkal tértem vissza a 44 feet (Negyvennégyláb) című, második előadásra. Itt viszont kellemes meglepetés ért, mivel az előzőekkel szemben összefogott, koncepciózus, értelmezhető művet láttunk. A mozgás-, ritmus- és hangelemeket ötvöző produkció elsődlegesen az erőszakot és a szexualitást állította reflektorfénybe. Az akrobatikus motívumokban is bővelkedő előadás, érzésem szerint, sokban közel állt a hagyományos színházhoz (vagy mondjuk az operához vagy a musical-hez), és egyfajta Carmen-Vesszájdsztori hangulatot adott - annak ellenére, hogy valódi cselekmény nem állt össze. A túlfokozott hetero-, homo- és bierotizmus, valamint a mindvégig jelenlévő agresszivitás végül valamiféle sajátos "szexuáldarvinizmusban" csúcsosodott ki az utolsó jelenetben ("az erősebb kutya b***ik"). Különösen tetszett, hogy a darab folyamán a cipők levetése milyen finoman tudta szimbolizálni a teljes kivetkőzést, lecsupaszodást, mezítelenséget. Klafa volt, na, aratta is a sikert rendesen.

Hát valahogy így kezdtük ezt az idei fesztivált. Elszomorító, hogy ilyen kevesen jöttek el a megnyitóra, ugyanakkor elgondolkoztató is… Persze ne csüggedjünk, hiszen még előttünk az egész hét, lehet pótolni a most elmulasztott lehetőséget! A kedves szülők figyelmét arra külön is felhívnám (Krámer György szavait közvetítve), hogy a VMK-ban lesznek gyermekeknek szánt táncelőadások is! Ne feledjék, egy évben egyszer van Tánc Fesztiválja - ha most elmulasztják, sokat várhatnak a következőre! Kampány lezárva.