Fesztivál a zene otthonában

Elkezdődött a 10. Csermák-napok zenei fesztivál tegnap délelőtt a Csermák Antal Zeneiskolában.

Asztalos István, Veszprém alpolgármestere köszöntőjében elmondta: eddig a fesztivál a Gizella-napokba illeszkedett, azonban idénre már kinőtte annak kereteit, önálló életre kelt, akár maga a zeneiskola. Köszönhető ez az ott dolgozó tanároknak, diákoknak és szüleiknek is. Az intézményben uralkodó családias légkör nemcsak az épületben, a zeneórákon érezhető, hanem kisugárzik a városra és a veszprémiekre is.

A városi zenede nemcsak a muzsika otthona: a Csermák-napok alkalmával is lehetőséget biztosít a társművészeteknek és azok képviselőinek. Az idei fesztiválon Hoffer Ildikó keramikus kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.

A zenebarátoknak a következő programokat kínálja a zeneiskola: ma délelőtt 10 és 11 órára a legkisebbeket várják, Kakaókoncertek címmel hangszerbemutatót tartanak óvodásoknak. A program fénypontjai M. Kecskés András pantomimművész és a Kreatív Art Stúdió közös improvizációja, illetve Murka István Gitárvarázs című lemezbemutató koncertje a zeneiskolai alapítvány javára. Holnap 17 órakor zenekarok, együttesek adják a gálakoncertet, 18.30-kor pedig átadják a Csermák-díjakat. A fesztivált este hét órától táncház zárja az Óváros téren. (napló)

Rovat: