Amikor népszerű a sziréna

A megye minden mentőállomásán nyílt napot tartottak tegnap. A mentőszervezet elsődleges célja ezúttal is a lakosság figyelmének felkeltése volt az elsősegélynyújtás fontosságára. A hagyományos mentők napja alkalmából rendezett eseményről az általános iskolák külön is kaptak tájékoztatót, hiszen diákjaik a leggyakoribb látogatói a mentéstechnikai eszközöket és azok használatát bemutató nyílt napoknak.

- Ez a korosztály még érdeklődik, különösen a sziréna és a mentőkocsik keltik fel az érdeklődésüket, pedig nagyon fontos lenne az egész lakosság elsősegélynyújtásra vonatkozó ismereteinek bővítése. Még mindig sok a tévhit, pedig a laikustól érkező megfelelő segítség sok esetben akár életet is menthet - fogalmazott a veszprémi állomás vezető mentőtisztje. Tóta Tamás hozzátette, a tájékoztatás mellett az is lényeges szempont, hogy a látogatók betekintést kapjanak a mentősök munkájába, mert így talán a sok bosszúságot okozó, félrevezető telefonbejelentések száma is csökkenhet majd egyszer.

Az ambuláns ellátás során alkalmazott speciális eszközöket is bemutató megyei nyílt napot a 04 Alapítvány támogatásával rendezte meg a mentőszervezet. (napló)

Rovat: