A nyúlós iszap helyett bársonyos homok
Beküldte szerk -
A Balatoni Fejlesztési Tanácshoz eddig 28 pályázat érkezett a tóparti önkormányzatoktól, hogy a jelenlegi vízállást kihasználva elvégezzék a strandok iszapkotrását és a szolgáltatások javítását.
A hét nyertes pályázó 100 milliós olyan összeghez jutott, amelyet 25 százalék saját hozzájárulással kell a fejlesztésre fordítaniuk az önkormányzatoknak. A hiánypótlásra szoruló befogadott pályázatokból hármat a napokban bírálnak el, és a további 18 pályamunka is az előírt feltételek mellett támogatásban részesülhet oly módon, hogy az önkormányzatok hozzáteszik a maguk részét. A strandkotrásban részt vállalt a Balatoni Hajózási Rt., és amint Bánáti János műszaki igazgató elmondta, az eltávolított iszap helyére finom szemcséjű, szántódi homok kerül a szántódi homoknyelvről.
Gyenesdiáson például többtíz centiméter vastag iszapréteget emelnek ki a strandokon, és a több tízmilliós pályázati pénzből itt is bársonyos homokréteg várja majd a fürdőzőket, éppúgy, mint kotrás után az edericsi strandon.
A Balatoni Hajózási Rt. - a vízállás miatt egyébként - 23 millió forintot különített el 9 saját kikötő soron kívüli kotrására, karbantartására, hogy még biztonságosabbá tegyék a hajóforgalmat. (magyar rádió online)