Gizella Napok 2004

Boldog Gizellára, Szent István királyunk bajor születésű feleségére emlékezünk minden év májusában, Gizella névnapjához kapcsolódva. Veszprém, a magyar királynék koronabirtoka, érseki székhely, e patinás, de barátságos s egyben pezsgő egyetemi város a virágnyílással egy időben vendégváró kapuit is kitárja.

Az idén május 6-án, csütörtökön kezdődik a programok kavalkádja. A rendezvénysorozat az Első veszprémi civil nappal veszi kezdetét, aminek keretén belül bemutatkoznak a város civil szervezetei: kiállítással, színes programokkal, könyvbemutatóval várják az érdeklődőket. Ezen a napon kerül átadásra a Civil-díj a Városháza Kossuth termében, valamint egy országos bélyegkiállítást is létrehoznak a szervezők a Veszprémi Egyetem aulájában. A napot Beethoven: IX. Szimfóniája zárja a Szombathelyi Szinfónikus Zenekar és Veszprém Város Vegyeskarának előadásában Pál Tamás vezényletével.

Május 7-e a névnap jegyében zajlik. A Veszprémi Akadémiai Bizottság székházában Királyi városok Magyarországon és Európában címmel tartanak konferenciát, illetve ettől a naptól kezdve lehet megtekinteni a magyar királyi régió fotós alkotó-közösségeinek tárlatát a Városi Művelődési Központban. Este ugyanitt a Veszprém Táncegyüttes jubileumi gálaműsorral jelentkezik fennállásuk 30. évfordulója alkalmából.

Szombattól látható a Művészetek Háza Tavaszi tárlata, aminek megnyitóján adják át az idei Nívó-díjakat. Délután a város művészeti együttesei, néptánccsoportjai tartanak bemutatókat az Óváros téren, majd Géza fia István és Civakodó Henrik lánya, Bajor Gizella bevonulását nézhetik végig a veszprémiek és vendégeik egy jelmezes történelmi felvonulás és játék során a Kossuth utcától az Óváros téren át a Várig.

A Gizella Napok 2004-es ünnepi műsorának utolsó napja a hagyomány jegyében telik, vasárnap országos népművészeti vásár várja a belvárosba látogatókat. A Vár szabadtéri színpadán Népek kultúrája egy nyelven címmel rendeznek gálaműsort, aminek keretében a helyi német nemzetiségi kultúra bemutatkozása mellett testvérvárosainkból Bottropból és Passauból, valamint Ausztriából Dél-tirolból népzenei és néptáncegyüttesek műsorát láthatják az érdeklődők. A sorozat utolsó állomása a hagyományoknak megfelelően Gizella névnapján István és Gizella szobra a Várban, ahol szerenáddal és tűzijátékkal emlékeznek Szent István királyunk feleségére.

Rovat: