Szélerőműpark a Bakonyban

Negyven szélerőműtorony felépítését tervezi a Bakonyban, a Zirc, Olaszfalu, Nagyesztergár és Dudar közötti, négyszáz hektáros mezőgazdasági területen az SWS Group elnevezésű ír cég.

Máhl Ferenc olaszfalui polgármester érdeklődésünkre elmondta: a csaknem 30 milliárd forintos szélerőműpark építésének gondolata egy esztendeje fogalmazódott meg. A megújuló energiaforrásokkal foglalkozó SWS Group ugyanis a NASA amerikai űrkutatási hivatal műholdas felvételei alapján Európában ötven olyan helyet vizsgált meg, ahová az előzetes számítások szerint szélerőműveket lehet telepíteni a szél átlagos erőssége és a szeles napok gyakorisága alapján. Ezek közül huszonkét pont Magyarországra esett, és a legkedvezőbb adatokat a Zirc melletti területről kapták.

Az ír vállalkozás három héten belül felállít egy ötven méter magas mérőtornyot a kiszemelt helyen: ez a berendezés egy éven keresztül szolgáltat majd konkrét mérési adatokat a terület széljárási viszonyairól, az eredményeket pedig műholdon keresztül továbbítja Írországba. Ha a mérések igazolják az előzetes számításokat, akkor egy év múlva megkezdődik a negyven darab, egyenként hetven méter magas, dán gyártmányú energiatermelő szélerőmű felépítése. Ezek teljesítőképességéről, a termelt energia nagyságáról Máhl Ferenc nem akart nyilatkozni. Mindössze annyit közölt: a szélerőműpark bőségesen fedezni fogja a térség villamosenergia-igényét.

Az építkezés csaknem kétszáz embernek, a létesítmény működtetése, karbantartása 15-20 környékbelinek adhat munkát. A kiszemelt, nem túl jó minőségű, tizenhat aranykorona értékű területen ma nagyrészt burgonyát termelnek, a föld ötszáz tulajdonos osztatlan közös tulajdonában van. A földbirtokosok kilencven százaléka már kijelentette: hajlandók eladni földjüket a szélerőműpark számára, piaci áron. Az érintett négy település önkormányzatai megkezdték az egyeztetéseket a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, illetve a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársaival: egyelőre egyik szakhatóság sem zárkózik el az építkezés engedélyezésétől. Ez azért fontos, mert két évvel ezelőtt a szomszédos, mindössze tíz kilométerre lévő Tés határában egy német vállalkozás már tervezte egy szélerőmű-park felépítését - ám az természetvédelmi területre esett volna, így a nemzeti park nem engedélyezte.

Magyarországon ma Mosonmagyaróvár mellett, a Veszprém megyei Inotán, a Fejér megyei Kulcson, valamint Debrecen közelében működnek szélerőművek. (népszabadság)

Rovat: