"Az általános iskolában felmérést végeztek a zeneiskolai tanárok, hogy kinek milyen a hallása, illetve a ritmusérzéke. Aki kicsit is tehetségesnek tűnt, azoknak szüleit megkeresték, nem akarják-e beíratni csemetéjüket a zeneiskolába. A szüleim is kaptak értesítést, így kezdtem el a zenével foglalkozni." Kováts Pétert az ezt követő évekről kérdeztük.

Index: - Majdnem amerikai művész lett Önből.

KP: - A 80-as évek végén egy úgynevezett posztgraduális képzésen vettem részt egy texasi egyetemen. Ekkor megfordult a fejemben, hogy kint maradok, konkrét állásajánlatom is volt. De jól tettem, hogy hazajöttem. Nem sokkal utána megszülettek a gyerekek, és fontos, hogy a szülők, nagyszülők közel vannak. Európából még haza lehet jönni egy évben kétszer, háromszor, de Amerikából ez nem megoldható. Vannak kollégáim, akik az Államokban dolgoznak, és csak minden második, harmadik évben tudnak találkozni a családtagjaikkal.

Index: - Jól érezte magát a tengerentúlon?

KP: - Igen is meg nem is. Nem vagyok egy Amerika-imádó. Jó és rossz oldalát egyaránt megtapasztaltam a kinti életnek. Egy éves ösztöndíjjal voltam ott feleségemmel, de még a szemeszter vége előtt hazajöttünk a tanítványainkhoz, illetve akkor már megvolt a zenekar, a megkezdett munkát nem akartuk abbahagyni. Úgy gondoltuk, magyarok vagyunk, és innen is lesz lehetőségünk utazgatni... ez így is lett.

Index: - Mennyire fogadja el döntéseit a zenekar?

KP: - Húsz éve együtt vagyunk, nem esett szét a zenekar… Mint egyesület, demokratikusan működünk, megbeszéljünk a dolgokat, döntéseket hozunk, olykor szavazunk is, de a próbák nem demokratikusan zajlanak. Közösen nem lehet meghatározni azt, hogy egy dallamfordulat hogyan szóljon. Egy zenekarba mindig kell egy irányító, viszont, hogy ki legyen az, azt demokratikusan dönti el a társaság. Ha nem tetszik nekik, mondhatják, hogy köszönjük szépen, mi nem ezt az irányvonalat akarjuk csinálni, és akkor hívunk valaki mást vezetőnek. Mivel még nem hívtak mást...

Index: - Utólag nem szokott rágódni a döntésein?

KP: - Ami nem sikerül, azon igen. Pesszimista is vagyok. Mindig azt hiszem, hogy nem jön majd közönség a koncertjeinkre. A titkárnőnknek nagyon nehéz dolga van. Győzködnie kell, hogy de igen, két farsangi koncert kell, mert nem fog beférni a közönség... Később kiderül, hogy még a másodikra sem fér be mindenki. Ez miért van így? Nem tudom. A hibákon egyfolytában gondolkodom. Ráadásul mindig magamban keresem a problémát. Ha valami nem megy, arra gondolok, biztos valamit én csinálok rosszul.

Index: - Van példaképe?

KP: - Sok. Emberi és művészi példaképek. Hegedűs, karmester, zenész, más művész, tudós. A példaképek cselekedetei részei valamilyen szinten viselkedésemnek, munkámnak. Állandóan itt vannak velem.

Index: - Ön példakép?

KP: - Fogalmam sincs.

Index: - Nem érzi úgy, hogy lehet valakinek a példaképe?

KP: - Nem tudom. Remélem nem. Annyi mindent csinálok rosszul, hogy nem szeretném.

Index: - Elég idő jut a családra?

KP: - Nem. A gyerekek például ma tudták meg, hogy feleségemmel augusztusban Spanyolországban leszünk, és ezek nagyon nehéz pillanatok. Arra viszont nagy gondot fordítunk, hogy az együtt töltött időben egymásra figyeljünk.

Index: - Vannak nagy tervek a jövőt illetően, vagy csak apró célokat tűz ki maga elé?

KP: - Nagyon nagy célok vannak folyamatosan. Mindig szeretnék teljes mértékben megváltozni, amivel foglalkozom, azt szeretném még jobban csinálni. Jó lenne még többet lenni a gyerekekkel, velük is másképpen foglalkozni. Ezek nem kis célok. Minden reggel veszek egy nagy levegőt, és újból kezdem elölről egészet, másképp, mint előző nap.

Index: - Meddig lehet zenészként élni?

KP: - Amíg nem mondja egy közeli jó barát, hogy hagyd abba, mert nem játszol már úgy, mint régen. Nekem a legnagyobb hobbim a zene. Ha azt abbahagynám, akkor minden a feje tetejére állna.

Index: - Mindezek mellett a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója.

KP: - A kollégáim kértek fel rá, hogy pályázzam meg ezt a posztot. Ez nem kitüntetés abban a helyzetben, ami ma van. Ráadásul egy ilyen iskolát, ami ennyire speciális… Az ellenségeimnek se kívánom.

Index: - Fel lehet sorolni mindazt, amivel foglalkozik a zenekar, illetve az igazgatóság mellett?

KP: - Ott van a grafika, mint hobbi, szívesen ügyködöm számítógépen, szívesen olvasom. De amire vágyom - és nincs rá időm -, az a filozófia. Valamilyen szinten mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy mit keres itt a Földön. Szeretek utazni, amiben azért van részem bőven. Most is van egy amerikai felkérésem, és szívesen elmegyek, mert szeretem a kihívásokat.

Index: - Lesz, aki a szülők nyomdokaiba lép?

KP: - Nem tudjuk. Nagylányunk - Janka - most hetedikes, nála lassan pályaválasztásról kell gondolkodni, Hanna harmadikos. Mindketten hegedülnek, zongoráznak, de ez természetes egy olyan családban, ahol mindkét szülő aktív zenész.

Index: - Lehet, hogy külön együttest alapít a Kováts család?

KP: - Még az is megtörténhet. Ma éppen a gyerekekkel együtt énekeltünk. Ráadásul pont a Messiásból, amit májusban fogunk bemutatni a Mendelssohnnal. Egy rövid kis kórusrészletről van szó. Ez volt az első közös éneklésünk. Nagyon örültek neki a gyerekek, meg persze mi is.