"Az általános iskolában felmérést végeztek a zeneiskolai tanárok, hogy kinek milyen a hallása, illetve a ritmusérzéke. Aki kicsit is tehetségesnek tűnt, azoknak szüleit megkeresték, nem akarják-e beíratni csemetéjüket a zeneiskolába. A szüleim is kaptak értesítést, így kezdtem el a zenével foglalkozni." Kováts Pétert az ezt követő évekről kérdeztük.

Kováts Péter: - Az első félévben csak szolfézst tanultunk, a másodikban - amikor hangszert kellett választani - tanárom a hegedűt ajánlotta, mert jó volt a hallásom, és ennél a hangszernél erre nagyon nagy szükség van. Így lettem hegedűs, annak ellenére, hogy mindig a zongora vonzott. Ha van egy kis szabadidőm, most is leülök otthon a billentyűk elé. A zenekarvezetői munkához, a vezényléshez alapvető követelmény a zongorázás. Sokszor az embernek le is kell ütnie az adott akkordokat, el kell játszania a darabot. Ezért örülök annak, hogy a gyerekeim az első perctől kezdve zongoráznak is.

Index: - Sokáig nem akart zenész lenni.

KP: - A középiskolát Veszprémben végeztem a Lovassy Gimnáziumban, zenét pedig itt, a zeneiskolában tanultam Káté Istvánnál. Nem gondoltam arra, hogy zenész legyek, csak egyszerűen nagyon szerettem hegedülni. Negyedikes gimnazista koromban egy országos versenyen szép eredményt értem el, s az egyik zsűritag felajánlotta, hogy felvesz magához a főiskolára, ha van kedvem. Abban az időben inkább orvosi egyetemre szerettem volna menni, de gondoltam, próbáljuk meg. Tartottam tőle, hogy nem lesz elég türelmem gyakorolni. Idegölő, hogy az embernek akkor is kell játszani, amikor esetleg nincs annyira kedve hozzá. A zene egyfelől olyan, mint a sport, mindig edzeni kell, másfelől intellektuális és emocionális tevékenység. Most már megtehetem, hogy akkor veszem a kezembe a hegedűt, amikor kedvem van. Szerencsére olyan jó helyekre kerülhettem, olyan jó tanáraim voltak később is – a főiskolán, zeneakadémián -, hogy abszolút lekötötte a figyelmemet az, amit mondtak és kértek. Voltak azért nehézségek, de nagyvonalakban azt lehet mondani, elégedett voltam a pályaválasztásommal. Tanulmányaim befejezte után egy-két évvel ismét elbizonytalanodtam, megint elővettem a biológia, meg fizika könyveket, de akkor már aktívan tanítottam a Zeneművészeti Szakközépiskolában, illetve a veszprémi zeneiskolában. Pár évvel később megalakítottuk az akkori Veszprémi Vonósegyüttest, a későbbi Mendelssohn Kamarazenekart. Annyira sok örömöt adott a zenekarral való munka, hogy feledtette velem a második pályaválasztási hezitálást.

Index: - Rengeteg irányba oszlik meg a figyelme.

KP: - Sosem csak egy dologgal foglalkozom. Nem tudnék csak hegedűs lenni, tanítanom is kell. Nem tudnék csak hegedűs és tanár lenni, mert kell a zenekar is. Nem tudnék csak zenekari tag lenni, hanem az is kellett, hogy a zenekart vezessem. Folytathatnám, mert ezek mellett még sok minden egyébbel foglalkozom aktívan a mai napig, és akkor még nem beszéltem a hobbijaimról. Ez alkat kérdése. Van, aki csak egy feladattal szeret foglalkozni, abba ássa bele magát. Másnak muszáj, hogy mellette kiegészítse a tevékenységét egyéb dolgokkal is.

Index: - Egy nap 24 órából áll. Hogy fér bele ennyi elfoglaltság?

KP: - Egy híres rendezőtől megkérdezték: hogy bír ennyit dolgozni? Azt válaszolta: egy nap 24 órából áll, és akkor még az éjszakákról nem is beszéltünk. Szóval valahogy így. Az ember megpróbálja nyújtani a napokat. Többen mondták, hogy ezt talán nem kellene. Egy gyertyának két vége van, de csak az egyiket szabad meggyújtani. Nekem a stressz az éltető elemem. Például kiállni a színpadra több ezer ember elé - sokszor egy szál hegedűvel - és ott valamit előadni. Akkor vagyok a legjobb, amikor közönségnek játszom, nem otthon. Néha azt gondolom, ez már nem fog menni, ennyi mindent nem lehet egyszerre csinálni. De mégis megoldható, sőt, az egyik segíti a másiknak. Amikor elfárad az ember - nagyon sokat dolgozott valamivel -, üdítően hat valami mással komolyan foglalkozni, mert ez az agynak egy egészen más részét köti le. Ha egy kiadós próba után csak eldobnám magam, söröznék valahol, egészen biztos nem tudnám úgy kipihenni magam, mint amikor rögtön odaülök a számítógéphez, és nekiállok tervezni valamit.

Index: - Miket tervez?

KP: - Sok mindent. Grafikai tervezéssel foglalkozom. Az együttes grafikai dolgai is rám tartoznak: prospektusok, plakátok, műsorfüzetek.

Index: - Ezzel még anyagi megtakarítás is elérhető.

KP: - Biztos, de ez nem fordul meg a fejemben. Mindig vonzottak a plakátok, gyűjtöttem is őket, mígnem én is megpróbálkoztam az elkészítésükkel.

Index: - Nem lesz felszínes a munkája attól, hogy ennyi mindennel foglalkozik?

KP: - Ezt majd megítéli más. Amibe belefogok, azt a lehető legaprólékosabban tanulmányozom, és olyan szinten vagyok - divatos kifejezéssel szólva - belezúgva, hogy megszállottjaként művelem. Ha fényképezőgépet veszek a kezembe, akkor aminek lehet, utánanézek, elolvasom, kipróbálom, hatszáz felvételt készítek, majd mindet eldobom, mert egyik se jó. Visszatérve az eredeti szakmámhoz, a zenészséghez - ha nem lennék tanár, akkor nem tudnék így hegedülni, mert tanítás közben nagyon át kell gondolnia az embernek, hogy mit, miért és hogyan csinál. Ha rájön az összefüggőségekre, és azt meg is tudja mutatni a növendékének, akkor hirtelen elkezdi magát is tanítani.