Nem adtak neki hosszú életet. Jelentéktelennek, torznak, értéktelennek tartották. Voltak olyanok, akik legszívesebben felcipelték volna a Taigetoszra, és onnan hajították volna le. Az idősebbek szívbajt kaptak Elvis csípőmozgásától, Chuck Berry kacsajárásától, vagy Little Richard üvöltésétől.

Bill Haley Rock Around the Clock kislemezének megjelenése óta pontosan fél évszázad telt el. Temérdek előadó, zenekar, tűnt fel, majd el a műfajban. Viszont néhányuknak megadatott, hogy rácáfoljanak az első véleményekre, és valódi értékeket hozzanak létre: ma nincs olyan angol történelemkönyv, amiből kihagynák a Beatlest; kormányok, mozgalmak, válságok jöttek, mentek, a Rolling Stones idestova négy évtizedes pályafutása töretlen: Mick Jagger népszerűsége, ismertsége, a királynőjével vetekszik.

A megelőző könnyűműfajok jobbára szórakoztattak. A rock üzenetet közvetített. Nem csak a muzsika számított, hanem a szöveg is, ami ellentétes volt a hivatalos véleménnyel. Tiltották volna, de túl sok ember értette meg az új mondanivalót. A komolyzenészek is viszolyogtak eleinte, hogy milyen zeneietlen, mennyire primitív, az ének üvölt, a gitár torz. Talán Leonard Bernstein volt az első, aki felfedezte a rock értékeit: elismerő szavakkal méltatta a Beatles pályafutását.

Aztán egyszercsak a klasszikus muzsikát művelő kollégák közül is egyre többen felfedezték a rock értékeit, pedig nem is olyan régen még viszolyogtak a lóhajúaktól. Lám-lám, szimfonikus zenekarok közös felvételeket készítettek a Procol Harummal, a Nice-szal, a Deep Purple-lel. Ma már szinte minden jelentősebb csapat diszkográfiájában fellelhető egy nagyzenekarral közösen összehozott korong.

Nagyon sokan fogyasztják a rockot. Mára hatalmas üzlet lett. Sajnos, ez egy picit a vesztét is okozta. Már nem lázít, üzen, megbotránkoztat, sokkal inkább szórakoztat, profitot szül. Megszelídült, az establishment részévé vált. Azért sok veterán előadó megőrizte értékeit, és ha keveset is, de az újabbak között is találunk progresszív muzsikusokat.

Ha valami értéktelen, nem marad fenn ötven évig. Tény és való, hogy Jimi Hendrix, Janis Joplin, vagy Jim Morrison neve immár kitörölhetetlenül ott van a művelődéstörténetet taglaló enciklopédiákban. Itt az ideje, hogy a jelenkorban méltó helyükre kerüljenek.