70 éves lenne Ladányi Mihály

Az Aréna Együttes a Költészet Napja tiszteletére feleleveníti utolsó, 1984-es, Ladányi Mihály verseiből készült zenés műsorát, a hajdani szereplők előadásában április 16-án, pénteken este hat órakor a Városi Művelődési Központban.

Ladányi Mihály költő Dévaványán született 1934. február 12-én elhunyt Csemőn 1986. augusztus 20-án. Falusi iparos-paraszti családból származott, magányos gyermekkora volt. A középiskola elvégzése után a budapesti tudományegyetemre jelentkezett, itt került az irodalomhoz közel, maga is próbálkozott a versírással. Első versei 1956-tól jelentek meg különböző irodalmi folyóiratokban. Dolgozott könyvkiadónál, különböző napilapoknál, művelődési házban. 1964-től az írásaiból élt. Versei egyre kevésbé igazodtak bármiféle ideológiai elkötelezettséghez. Irodalomtörténészek szerint az 1945 utáni magyar költészet egyik legkiemelkedőbb, klasszikus nagyságrendű életmű a Ladányié.

Péntek Imre költő bevezetőjét követi a Veszprémi Pódium sorozat rendezvénye. Az előadást követően baráti beszélgetésre invitálják a látogatókat a 30 éve alakult irodalmi műhely tagjaival. A programhoz az Aréna Együttes pályafutását bemutató kamara-kiállítás is kapcsolódik.

Rovat: