Mértékletes locsolkodók
Beküldte szerk -
Nem történt komolyabb baleset húsvéthétfőn, köszönhetően a rendőrség közlekedési akciójának. A mentők tájékoztatása szerint csupán egy-két ittas embert kellett az utcákról elszállítani, örvendetes, hogy nem volt köztük gyerek.
Hardi László alezredes elmondta, délelőtt a városokban és városokon kívül is jóval kevesebben autóztak, konszolidált, visszafogott közlekedés volt jellemző. A meghirdetett rendőrségi akció ellenére is sok volt a szabálysértés: százkilenc vezetőt megbírságoltak, összesen 717 ezer forintra.
A megyében huszonnyolc helyen hetvenhét rendőr 1985 sofőrt szondáztatott, hét ittas vezető ellen szabálysértési eljárás indul. Tizennyolc forgalmit és kilenc jogosítványt vettek el, négyet ittas vezetés miatt.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délelőtt tíz órakor a 8-as főút hajmáskéri elágazójánál. A Sóly felől érkező úton Hajmáskér irányába áthaladni készülő személykocsi nem adta meg az elsőbbséget a Veszprémből Várpalota felé közlekedő autónak, így az abban ülő sofőr súlyos sérülést szenvedett, a mentők a veszprémi kórházba szállították őt. Túllépte a megengedett sebességet a várpalotai Rákóczi úton közlekedő motorkerékpár vasárnap este fél hétkor. Beton villanyoszlopnak ütközött, vezetője életveszélyes sérülést szenvedett.
Személykocsi kerékpárost lökött fel Szentkirályszabadján vasárnap délután, a kerékpáros könnyebben megsérült. (napló)