Balatoni idénynyitó Füreden
Beküldte szerk -
A Balaton melletti önkormányzatok a Balatoni Hajózási Rt. 100 százalékos tulajdonosaivá szeretnének válni, mert ez szolgálná leginkább a közösség, a régió érdekeit - hangzott el szombaton a 158. balatoni hajózási évadnyitón Balatonfüreden.
A Siófokról Füredre érkező első hajót köszöntő kikötői ünnepségen Bóka István balatonfüredi polgármester, a Balatoni Szövetség elnöke, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy már az is segíti a települések régiós elképzeléseinek valóra váltását, hogy 22 tóparti önkormányzat a hajótársaság részvényeinek az 51 százalékát birtokolja.
Balázs Árpád, Siófok polgármestere hangsúlyozta, hogy fontos lenne, hogy a balatoni településekhez kerüljön a társaság 41 százalékos üzletrésze is. Szerinte ez biztosítaná, hogy a "Balaton ne pár család, ne pár klán tulajdona legyen, hanem az itt élőké". "Ne egy tőkés csoport döntsön a tóparti települések szívéről, a kikötőkről, azok maradjanak közösségi irányítás alatt. A közösség tulajdonában, hogy a nehezebb körülmények közt is eredményesen tevékenykedjen a társaság" - tette hozzá.
Horváth Gyula a Balatoni Hajózási Rt. vezérigazgatója az ünnepséget követően elmondta: a tóparti városok polgármesterei a miniszterelnökhöz fordultak és élve a törvény adta lehetőséggel azt kérték, kapják meg térítésmentesen az rt. jelenleg állami kézben lévő 49 százaléknyi tulajdonrészét, illetve ha ez nem lehetséges, a magánosításkor érvényesíthessenek elővásárlási jogot.
A vezérigazgató beszámolt arról is: az idén a tavalyihoz hasonló forgalmat és árbevételt tervez a Balatoni Hajózási Rt. Horváth Gyula közölte: 2003-ban 800 ezer utas volt a menetrend szerint közlekedő balatoni hajókon, 1 millió utast és 350 ezer gépkocsit szállítottak a révhajókon, a bevétel pedig 1,8 milliárd forint volt.
A tavaly és tavalyelőtt is nyereséges cég vezérigazgatója közölte azt is, hogy az idén a balatoni hajójegyek átlagosan 10 százalékkal drágulnak, a menetrend szerint közlekedő hajókon a jegy 20-22 százalékkal kerül többe, mint 2003-ban. (mti)