Ellenőrzés szondáztatással

Húsvéthétfőn összességében csaknem nyolcvan helyen ellenőrzik a megye közútjain a sofőröket - tájékoztatta a Naplót a megyei főkapitányság közlekedési főosztályának vezetője.

Hardi László alezredes elmondta, hogy a legnagyobb hangsúlyt az ittas vezetők kiszűrésére helyezik, ezért minden igazoltatott sofőr számíthat szondáztatásra. Hozzátette: mivel az ellenőrzés helyszínei a nap folyamán változnak, ezért előfordulhat, hogy egy vezetőt többször is ellenőriznek. A megyei akciósorozat az országoshoz hasonlóan háromnapos lesz, ezért a közlekedők nemcsak húsvéthétfőn számíthatnak ellenőrzésre.

Az akciót egyébként az is indokolja, hogy az országos adatok szerint az első két hónapban csaknem negyedével növekedett a közúti balesetek száma, ezen belül az ittasan okozott bal-esetek aránya 38 százalékkal. Az alezredes hangsúlyozta: habár az ittaságot kiemelten ellenőrzik, a többi szabálysértés felett sem hunynak szemet.

Hardi László beszámolt arról is, hogy újabb halálos közlekedési baleset történt a megyében. Az alezredes elmondta, hogy egy 27 éves szerződéses katona vesztette életét csütörtökön hajnalban Tapolcán. A vizsgálat adatai szerint egy társaságot fuvarozott vissza a laktanyába a városból, majd a többiekért indult vissza, amikor a baleset bekövetkezett. A gépkocsi nekiütközött a jobb oldali útpadkának, majd a másik oldalra csapódott egy kerítésnek és kidöntött egy beton villanyoszlopot. A fiatalember a helyszínen életét vesztette. (napló)

Rovat: