Sterbik a Ciudad Realban?

Spanyolországból származó értesüléseink szerint Sterbik Árpád iránt élénken érdeklődik a Balonmano Ciudad Real.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a veszprémieket kiverő spanyol klub már szerződést kötött a dán Jacobsennel, aki jelenleg abban az Alteában kézilabdázik, ahol Nikolic folytatja nyártól a pályafutását. Jövőre viszont szeretnék soraikban tudni a Celjében játszó Rutenkát, valamint Sterbik Árpádot, a Fotex KC világválogatott kapusát. Ciudad Realban úgy gondolják, mindez csak pénz kérdése, és már azt is tudni vélik, hogy Sterbik helyére Pamplonából Vladimir Hernandez kerül majd Veszprémbe.

- Évek óta több klub megkeres - kommentálta a hírt lapunknak Sterbik Árpád. - Most is akad négy-öt spanyol és német ajánlatom, nem tagadom, köztük van a Ciudad Realé is. De ez még a jövő zenéje, egyelőre 2005 nyaráig a Fotexhez köt szerződés, korai még arról beszélni, hogy hol folytatom majd a pályafutásomat.

- Árpi nekünk a szavát adta, hogy amíg nem beszélt velünk, addig nem ír alá máshol szerződést - jegyezte meg Hajnal Csaba, a Fotex KC ügyvezető elnöke. - Fiatal, tehetséges kapusról van szó, akit sok nagy klub szeretne megszerezni, de mi tartjuk magunkat ahhoz a szóbeli megállapodáshoz, melyet kézfogással pecsételtünk meg.

- A nagy sikerek után a Ciudad Realnál némi kapkodás tapasztalható: kiestek a BL-ből, az izlandi Stefanssont már árul-ják, Pajovic pedig állítólag nem érzi ott jól magát, ezért szívesen elmenne, közben a vezetők járják Európát és igyekeznek megerősíteni a csapatot... - Ezt mi is hallottuk, és az a véleményünk, hogy a jelenlegi módszereivel soha nem lesz igazi nagy csapat a Ciudad Real. Rutenkával kapcsolatban pedig mi úgy tudjuk, hogy a Celje nem engedi el, a szlovén klub ragaszkodik ahhoz, hogy a játékos kitöltse 2006-ig a szerződését. - Mennyi a valóságalapja annak, hogy Hernandez pótolhatja Sterbiket?

- A kubai származású kapusnak 2006-ig opciós szerződése van Pamplonában, ezért ezzel a kérdéssel nem foglalkozunk.

Magyar Kupa-negyeddöntőt játszik ma 18.30 órakor a Fotex Solymáron az NB I/B listavezetőjével, a Hargitával. A győztes bejut az elődöntőbe, ahová már bekerült a Szeged, a Tatabánya és a PLER. Az elmúlt hétvégén a horvátországi Eszéken léptek pályára a veszprémiek Csonti Rudolf szakmai irányításával, ugyanis Zdravko Zovko betegen nyomta az ágyat otthonában, Zágrábban. A Fotex szombaton delelőtt 42:19-re nyert az eszékiek vegyes csapata ellen, majd este 1500 néző előtt 39:27-re legyőzte az első alakulatot. (napló)

Rovat: