Hihetetlen dolog történt!
Tele volt a mozi! De úgy, hogy pótszékekkel vetítették a Pannónia Filmstúdió és a Kecskeméti Animációs Filmstúdió animációs filmjeit. Meg is lepődtem, hogy mivégre ez a nagy fellángolás, ez a hirtelen jött igény a vizuális élmény befogadására. Pedig az eső is esett, meg a jegy is ugyanannyi volt, mint szokott lenni.

Abból indultam ki, hogy általában harmad-, jobb esetben negyedmagammal ülök és kémlelem a vetített képeket gyors egymásutánban. A múlt héten például jól kiszemeztem magamnak a HEMO-ban a Vodka Lemont, azonban se vodka, se citrom nem lett belőle, tekintettel, hogy én lettem volna az egyetlen néző, s mivel nem volt "kedvem" megvenni még körülbelül tíz jegyet, csalódottan - mint egy vak kiskutya (minimum!) - értem haza.

A tegnapi este Szemadám György (festőművész, művészeti író, az MMK Animációs Szakkollégiumának kuratóriumi elnöke) vezényletével indult, szó esett a kifejezetten jó hangulatról, a tengernyi emberről, a teltházas vetítésekről, a jó filmekről, a tehetséges alkotókról, az elhalófélben levő stúdiókról, akik folytonos küzdelemben vannak a pénzért, a fennmaradásért.

De lássuk a filmeket!
Gyulai Líviusz: Könny nem marad szárazon, avagy Gertrúd, a nevelőnő című 7 perces, kis rajzolt színese a néhai S. Leacock angol humorista iránt tanúsított tiszteletből született. Sajátos nevelés-paródia, abszurd irodalmi háttérrel.
Ulrich Gábor Hommage című alkotása már koránt sem ennyire vidám. Nyoma sincs a felszabadultságnak. A figura talál egy képet, amelyet bűvöl; feszeng az ismeretlentől. Súlya miatt nem tudja felemelni, megtartani, megtámasztani. A kép rázuhan, szétvágja a keresőt, a felfedezőt, a nézőt. Végállomás. Kérdés: mikor? A választás szabadsága. A halál szabadsága.

Szemadám György kitért Jankovics Marcell Az ember tragédiája - Démonkrácia című munkájára, miszerint már csak két rész van hátra és kész az összes szín. A pénz várat még magára. Az még nem született meg, hiába a Kossuth-díj. Pedig az "előzetes" nagyon meggyőző. Rofusz Kinga Arlequin-jéban egy öreg cirkuszi artista emlékezik vissza a tovatűnt dicsőséges szép napokra és elveszett szerelmére. Aranyos-csajos.

Végezetül még Pálfi Zsolt Kicsianna című darabját említeném meg, melyben egy nagyvárosi anya szokásos hétköznapi sétája alkalmával elhagyja kislányát. A kislány felkerekedik, hogy megkeresse az anyát. Útközben összefut a néppel, találkozik a környezettel. Hajléktalannal, borkóstolóval, virágkötővel, pajkos vizelővel. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egy éjszaka után rátalál az anya. Semmi baja. Csak a magány, elveszettség és kitaszítottság toldja meg az arcán az éveket... egy jó ötven évvel felfele.

Azért betegre nem nevettük magunkat, de jó volt látni ilyen sok embert együtt, akik nem részegek, nem ordibálnak, nem ugrálnak, hanem kedvesen, csendesen rajzfilmeket néznek a sötétben. Veszprémi mintagyerekek.