Erre van a gyalogút

Új vonalat rajzolhatunk be a térképeinkre: megnyitották az első régiós turistaútvonalat Zirc és Piszke között! A 296 kilométer hosszan, a Magas-Bakony, a Vértes és a Gerecse legszebb tájain kanyargó gyalogösvény az első olyan az országban, amely egy régió, esetünkben a Közép-Dunántúl túrázásra leginkább csábító tájain halad végig - s az első abban is, hogy a régiót alkotó három megye: Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém természetjáró szövetségeinek összefogásával készült el.

A szándék és a tett dicséretes - még akkor is, ha a terv megvalósítása több-évi erőfeszítésbe került. Ne kerteljünk: Magyarországon az elmúlt tíz-tizenöt évben nemhogy új túraútvonalat nem alakítottak ki (ha mégis, akkor azt nagyon nagy csendben nyitották meg), de még a régi utakat is iszonyúan elhanyagolták. A Bakony legszebb vidékein átvezető, Gézaháza és Csesznek közötti gyalogösvények, így a Kő-árok és az Ördög-árok útvonalai majdnem annyira elrettentőek, mint mondjuk a Villányi-hegység turistaútjai Máriagyűd környékén: utóbbiak szinte csak a térképen léteztek éveken át. A jelzések megfakultak, a pihenőhelyek elpusztultak, jószerével már csak a mindennek ellenálló szemét emlékeztet az egykori emberi jelenlétre.

Azért írom mindezt múlt időben, mert én elkeseredésemben már évek óta nem járok erdőkbe, hegyekbe kirándulni, holott az volt az egyik legkedveltebb időtöltésem. A mai állapotokról tehát nem tudok beszámolni - így meghagyom halvány esélyét annak, hogy azóta talán legalább helyenként változott a helyzet.

Ezért örvendeztetett meg annyira a jó hír, az új túraútvonal kijelölése és kiépítése. Tudom, hogy a hegyekben-völgyekben kanyargó, csaknem háromszáz kilométeres túrát vajmi kevesen fogják végigjárni, különösen ritka lesz, hogy valaki egyvégtében teljesítse a távot – de hát nem is ez a cél!

Végre visszakaptunk egy darabot abból, amihez mindenkinek joga van - a szép, egészséges természetből! (népszabadság)

Rovat: